Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 7 (67. szám) - „A művi meddővé tétel feltételeinek szigorításáról” tárgyban az Összefogás A Magyar Családokért Országos Egyesület által kezdeményezett országos népi kezdeményezés határozathozatala - ELNÖK (dr. Áder János): - V. NÉMETH ZSOLT jegyző:
2264 kibontakozott az oroszukrán gázvita, igenis minden energiabiztonsági kérdésnek van politikai vonatkozása. A ma délutáni példa, hogy végül is egy meglehetősen súlyos baleset történt, de az ukrán ellátórendszer ez t tudta kezelni, ez pedig azt igazolja, képviselőtársam, hogy a közös európai energiapolitikára nemcsak politikai megfontolások miatt, hanem egyszerűen műszaki megfontolások miatt is alapvetően szükség van. Tehát úgy vélem, hogy az országgyűlési határozati javaslatunknak az önök részéről ez is mindenféleképpen indokát adja. Bízom abban, hogy önök között is sokan lesznek, akik - hasonlóan a szabad demokratákhoz - támogatni fogják a határozati javaslatunk tárgysorozatbavételét. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem önöket, hogy tárgysorozatba veszike a Nagy Andor, Németh Zsolt, Balla György képviselők által előterjesztett H/2596. számú or szággyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 309 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett az előterjesztést tárgysorozatba vette. „ A művi meddővé tétel feltételeinek szigorításáról” tárgyban az Összefogás A Magyar Családokért Országos Egyesület által kezdeményezett országos népi kezdeményezés határozathozatala ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a művi meddővé tétel feltételeinek szigorításá ról szóló, az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület által kezdeményezett országos népi kezdeményezésről szóló határozathozatal . Az Országos Választási Bizottságnak a népi kezdeményezés érvényességéről szóló 2/2007. (I. 10.) számú határozatát H /1870. számon valamennyien megkapták. A népi kezdeményezés tárgyalásának előkészítésére az Országgyűlés elnöke kijelölte az emberi jogi bizottságot, amelynek ajánlását H/1870/1. számon kapták meg. Emlékeztetem önöket, hogy a népi kezdeményezést az Országgy űlés az előző ülésén megtárgyalta, így most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte „A művi meddővé tétel feltételeinek szigorításáról” tárgyban előterjesztett országos népi kezdeményezéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavaz ás.) Az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 180 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az előterjesztéssel, a népi kezdeményezéssel nem értett egyet. Az ügyrendi bizottság 42/19982002. számú állásfoglalása alapján a népi kezdeményezés tárgyában meghozott ha tározatot az Országgyűlés elnöke országgyűlési határozat formájában teszi közzé. Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, ismertesse a határozat szövegét. V. NÉMETH ZSOLT jegyző : Az Országgyűlés határozata a népi kezdeményezésről. Az Országgyűlés a népszavazásró l és a népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta „A művi meddővé tétel feltételeinek szigorításáról” tárgyú népi kezdeményezést, s arról a 2007. május 7i ülésén a következők szerint döntött: az Országgyűlés a né pi kezdeményezésben foglaltakkal nem ért egyet.