Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 7 (67. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - „Hogyan zárható ki a visszaélés az 1 százalékos adófelajánlásokkal?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
2238 alapítványon belül sajnos nagyon komoly vita alakult ki a betegek között is, ezért döntöttünk e mellett a lépés mellett. A mai napon örömmel tudok beszámolni arról, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója nagyjából másfél héttel ezelőtt tájékoztatott arról, hogy valamennyi betegnél megoldott az elhelyezés, megol dott az ellátás kérdése, hogy a betegek elfogadták, egyetértenek azzal az újfajta finanszírozással, amikor az ő többletfinanszírozásuk nemcsak a biztosítótól, hanem gyakorlatilag az OORIn keresztül történik, és valamennyi beteg elhelyezése megoldott. Én i s azt gondolom, hogy ez egy olyan kérdés, amivel foglalkoznunk kell, egy olyan kérdés, amiről nem szabad elfeledkeznünk. Nagyon szerencsésnek tartom magunkat azért, hogy ma már nem kell a járványos gyermekbénulást egyáltalán mint problémát említenünk, hisz en a mai gyermekek számára ez már nem fenyegető. Amikor volt, akkor ezek az emberek esetek áldozataiul, az ő ellátásuk, lelkiismeretes ellátásuk a feladatunk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr eg yperces viszontválasza következik. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Köszönöm szépen. Úgy látszik, hogy most látszik rendezettnek a légzésrehabilitációs osztály betegeinek sorsa. Nem ezt hallottuk három héttel ezelőtt, de örülünk neki, ha ez így van. Azt szeretné m nyomatékosan mondani, hogy vannak intenzív osztályok, vannak intézetek, ahol évekig lélegeztetnek betegeket, az ő ellátásuk nem kiemelt finanszírozású. Kérem, ezen is segíteni szíveskedjenek, hogy ők is megnyugodhassanak, hogy pénzbeli hátrányt nem szenv ednek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Miniszter asszonyé a szó. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Képviselő úr, a betegeknél kétfajta betegről beszéltünk, hiszen vannak azok, akiket egy intézményben ápolnak, azaz gyakorlatilag az intézmény finanszírozza az ápolásuk költségét, és a légzésbénultak között szerencsére vannak olyanok, akik otthonukban képesek folytatni, élni az életüket. A kórházban kezelt, az intézményekben kezelt tartós légzésbénultakra ugyanúgy megkapja az intézmény a finanszírozást április 1jét követően is, mint előtte is megkapta. Tehát ezeknek a betegeknek az ellátása semmiféle zavart nem szenvedett a múltban, és nem fog a jövőben sem. Nem értem az aggodalmát, csak megnyugtatni tudom önt is, a betegeket is, az ő elhelyezésük megoldott. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.) (16.40) Gusztos Péter (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - „Hogyan zárható ki a visszaélés az 1 százalékos adófe lajánlásokkal?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Hogyan zárható ki a visszaélés az 1 százalékos adófelajánlásokkal?” címmel. Miniszter úr Tátrai Miklós államtitkár urat jelölt e ki válaszadónak. Elfogadja a személyét? (Gusztos Péter: Igen.) Öné a szó. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) :