Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 7 (67. szám) - Balla György (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - „Ez egy Veresen komoly történet” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - BALLA GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
2235 körülmények között lehet közlekedni a 86os számú főúton. És ezt is szeretnénk kérni a kormánytól, hogy ezt mielőbb biztosítsa. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Államtitkár úrnak van egy perce a viszontválaszra. DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Mivel a teremben nem minden képviselőnek volt világos a kérdés lényege, azt kell mondjam, a befolyó útdíj valamennyi területen az útpénztárat gazdagítja, azt az útpén ztárat, amiből ez az út is épül. Erre azt tudom mondani, hogy továbbra is az útpénztárat fogja gazdagítani. Az útdíjkötelezettségből származó többletbevétel mintegy 500 millió forint értékű pályázatot fog generálni, amely pontosan az ilyen forgalomterhelé s által sújtott települések helyzetének könnyítését, esetleges műszaki beruházásait hivatott segíteni. Ez lehet az egyetlen új elem, egyébként az útdíjak visszafizetésének, az útdíjak felhasználásának és az útdíjak felosztásának rendszere továbbra is ugyan az, mint eddig, hiszen nem új útdíj kerül bevezetésre, hanem új utakon kell útdíjat fizetni. Köszönöm szépen a figyelmet. Balla György (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - „Ez egy Veresen komoly történet” címmel ELNÖ K (Harrach Péter) : Balla György, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Ez egy Veresen komoly történet” címmel. A miniszter úr Tátrai Miklós államtitkár urat jelölte ki válaszadónak. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a szem élyét. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Igen, elfogadom, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Öné a szó. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Régen Magyarországon, ha valami fontos dologról volt szó, akkor bizony az t mondtuk, hogy ez egy véresen komoly ügy. Régen Magyarországon például a költségvetés, például a gazdaság, például a fejlesztési pénzek véresen komoly ügynek számítottak, de ma már mindezekre csak azt mondhatjuk sajnos, hogy Veresen komoly ügyek. Mert ha a miniszterelnök lebukik, kiderül, hogy végighazudott másfélkét évet, akkor az igazság bajnokának kiáltja ki magát. Ha a pénzügyminiszter azt mondja a költségvetés hiányáról, hogy csökken, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyébként nőni fog. Ha az évsz ázad brókerbotránya van az országban, akkor kiderül, hogy egyetlenegy felelős van, az is a Gyuszi taxis. Ha a pénzügyminiszter megfenyeget önkormányzatokat, polgármestereket, képviselőket a választási kampányban, hogy nem kapnak fejlesztési pénzeket, ha ne m rá szavaznak vagy nem párttársaira szavaznak, akkor utána odaáll a kamerák elé, és azt mondja, hogy minden rendben van, jó ez így. Nos, nézzük a legújabb Veresen komoly ügyet! Most éppen az történik, hogy a pénzügyminiszter volt üzlettársát három és fél év végrehajtandó szabadságvesztésre, magyarul: börtönre ítélték. De ez a volt cégtárs, jó ismerős nem vonul be a börtönbe; egyesek szerint azért, mert nem bírja a bezártságot, mások szerint pedig azért, mert komoly életveszélyben van, olyan beteg. Nos, ehh ez képest viszont a falujában gyakran látják autót vezetni. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha valaki életveszélyesen beteg, és ezért nem tud börtönbe vonulni, nem hiszem, hogy akkor autót pedig vezethet.