Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Balog Zoltán (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Ki védi meg a betegek jogait? II.” címmel - ELNÖK (Mandur László): - BALOG ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter:
1962 betegek, sem az orvosok. Az orvosok egy részét átv eszi a főváros és a fővárosi fenntartású intézmények, mint ahogy a Semmelweis Egyetem is jelezte az ilyen irányú igényeit. A betegek elhelyezése megoldódik, minden egyes beteg elhelyezésre kerül, már akinél indokolt a pszichiátriai betegként történő ellátá s, hiszen nagyon pontosan tudjuk azt, hogy 2000től folyamatosan csökkent az ágyak pszichiátriai betegekkel való kihasználtsága. Ennek javítását az egyes osztályok geriátriai esetekkel vagy a téli hónapokban hajléktalanokkal javítják. Ezt nem és nem a mini sztérium mondta, hanem egy betegjogi képviselő. (15.40) Európai szintű pszichiátriát szeretnénk, európai szintű körülmények között, amelyek sajnálatosan ebben a valóban fantasztikus épületben nem teremthetők meg. A pszichiátriánál, mint ahogy nagyon helyes en mondta a képviselő úr, valóban döntő az orvosbeteg kapcsolat, hiszen gyakorlatilag a pszichiátria nagy része ma már a korszerű terápiának köszönhetően, a korszerű gyógyszeres terápiának köszönhetően teamekben tud történni, orvosbeteg kapcsolaton keres ztül tud történni a gyógyítás, amelyek ugyanúgy megmaradnak, hiszen azok az orvosok ugyanúgy megmaradnak, ugyanúgy folytatják a tevékenységüket. Az egyes kapacitások valóban különböző intézményekben kerülnek elhelyezésre, mint ahogy gondoskodunk a pszichiá triai múzeum, a könyvtár elhelyezéséről, sőt a kutatási egységekről is, ugyanis tíz darab kutatási egységgel is rendelkezik az OPNI. Valamennyit megoldjuk, és valamennyit feladatunknak tekintjük, ezen dolgozik a miniszteri megbízott, Tasnádi Zoltán, akinek külön feladata, hogy ne csak az elhelyezés, hanem valóban egy jobb funkcionalitást biztosító elhelyezés oldódjon meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon! BALOG ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! Akár személyes sértésnek is vehetném azt, hogy arra válaszol, amit nem kérdezek (Domokos László: Úgy van!) , arra pedig, amit kérdezek, nem válaszol (Domokos László: Nem elősz ör!) , most már második alkalommal. Csak egy apró példa: az orvosbeteg kapcsolat megmarad, merthogy ezentúl is orvosok fogják gyógyítani a betegeket. Hát még jó, hogy nem lóápolók fogják gyógyítani őket. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Én azt kérdezt em, hogy hány pszichiátriai beteg maradhat annál az orvosnál, aki eddig kezelte, hiszen erről van szó, ez az, ami emberi jogi kérdés. És még mindig nem kaptunk választ arra sem, az állampolgári jogoknak a kétharmados többséggel választott országgyűlési biz tosa állítja, meghallgatás, miniszteri meghallgatás után is, hogy alkotmánysértő állapot van az intézményben, és ez nem változik, sőt napról napra súlyosabb a helyzet, hiszen szerződés már nincs az új betegekre, az intézményeknek pedig, amelyeken keresztül fölveszik az új betegeket, azoknak még nincs szerződésük. Egy olyan jogsértő és jogtalan helyzet van, amiben ha bármilyen probléma van, akkor a betegek nem tudják érvényesíteni a jogaikat. Nem tudom ezt a választ elfogadni. Tudom, hogy ez nem fogja önt me ghatni, de remélem, hogy azért ez nem lesz mindig így. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Miniszter asszony következik viszontválasszal. Parancsoljon! (Móring József Attilát a jegyzői székben Pe ttkó András váltja fel.) DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Köszönöm szépen. Utolsó megjegyzését nem nagyon értettem, ezért akkor elmondanám még egyszer. Az OPNI kapacitásai különböző intézményekben kerültek nevesítésre. A biztosító ezekkel a különböző intézményekkel egyenként szerződést kötött pszichiátriai ellátásra. A minisztérium pedig