Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Nagy Jenő (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - „Az elkövetkezendő időszak környezetvédelmi fejlesztéseiből milyen arányban részesedik a Balaton régió? Levehetjük-e napirendről a vízutánpótlás kérdését?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - NAGY JENŐ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
1960 lehetett hallani, az elmúlt időszakban és egyszer már tavaly is le kellett ereszteni a Sión keresztül a víz jelentős részét. Azt mondhatjuk tehát, hogy a vízpótlás mint kérdés belátható időn belül nem merül fel újra. Természetesen figyelembe véve a globális felmelegedést, az éghajlatváltozást, azt nem lehet mondani, különösen ebben a szakmáb an nem lehet mondani, hogy soha nem kerülhet ismét napirendre, de azt gondolom, hogy a következő évtizedben erre a kérdésre nem kell újra visszatérnünk. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a beruházásokkal elő kell segítenünk, hogy azt a jó minőségű vizet és azt az üdülőkörnyezetet valóban minden szempontból alkalmassá tegyük a belföldi és a külföldi üdülésre, és közben a környezetünket is megőrizzük. Ezért a környezetvédelmi és energetikai operatív programból az európai uniós támogatások révén a következő években csak a kiemelt, nagy programok keretében mintegy 110 milliárd forintot fogunk költeni erre. Ez a teljes költésnek, a teljes programnak 8,5 százaléka, ami tehát közvetlenül, nagy projektek formájában a Balatonra jut. Ilyen a nagykanizsai szennyvízkezelés, a délbalatoni szennyvízkezelési program, a Kapos menti hulladékgazdálkodási rendszer, ilyen a KisBalaton vízvédelmi rendszerének második üteme. Emellett nyílnak meg még egyéb pályázati lehetőségek. Külön prioritás a természeti értékek jó kezelése, ami a Batonfelvidéki Nemzeti Park területén az élőhelyrekonstrukciót jelenti, és a regionális operatív programok keretében az ökoturisztikára is jelentős forrást tudunk csoportosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Úgyhogy a zt gondolom, hogy a következő évtizedek a Balaton fejlesztésének kiemelkedő időszakát fogják jelenteni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Dr. Lamperth Mónika: Úgy legyen!) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. NAGY JENŐ (MSZP) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Úgy gondolom, a Balaton életében napjainkban egy minőségi változás megy végbe, reményeink szerint a balatoni idegenforgalom életében is. Ehhez a környezetvédelmi beruházás ok mindenképpen hozzátartoznak. Én azok közé tartozom, meg tartoztam korábban is, akik nem teljesen nyugodtak a vízutánpótlást illetően. Úgy gondolom, és úgy gondoljuk sokan, hogy a vízutánpótlás lehetőségének megteremtésén változatlanul gondolkodnunk kell , mert nem biztos, hogy a természet mindig a segítségünkre lesz, és akkor ne álljunk egy megoldhatatlan helyzet előtt. Én még egyszer köszönöm, és úgy gondoltam, amikor a kérdésre készültem, hogy Persányi miniszter úr fog válaszolni. Nem kevesebb nekem az államtitkár úr válasza sem, de a miniszter úrnak szerettem volna megköszönni, így a távollétében köszönöm meg azt a segítőkész szakmai, emberi magatartást, amit a Balaton környékén élők irányába tanúsított. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖ K (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti az államtitkár urat. Parancsoljon! KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Bár azzal fejeztem be, hogy a víz mennyisége, a vízszint kérdése talán nem lesz központi kérdés az elkövetkező időszakban, egy bizonyos: sok mindent megtettünk azért, hogy a Balaton ismét kiemelkedően fontos szerepet játsszon a hazai turizmusban és az idegenforgalomban is, de azt gondolom, hogy nagyon komoly kihívás el őtt áll a térség. Az M7es autópálya elkészülte nemcsak kulturált körülményeket teremt a Balatonnál, hanem egyszerre kihívás is, hogy hogyan tudjuk majd az M7esen elrobogó potenciális turistákat,