Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Dr. Vas János (MDF) - a pénzügyminiszterhez - „Az életjáradék-szerződéseknek lesz jogi garanciája?” címmel - DR. VAS JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1957 Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! Vas János, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Az életjáradékszerződéseknek lesz jogi garanciája?” címmel. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó. DR. VAS JÁNOS (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban hallottunk újra az „ingatlanért életjáradék” szerződésekről, és arról, hogy egy év után a Pénzügyminisztériumban készül a törv énytervezet erre vonatkozólag. Anno egy éve Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Farkas István, a PSZÁF felügyeleti tanácsának elnöke már felhívta a figyelmet arra, hogy megfelelő jogi garanciákat, feltételeket kell kidolgozni az életjáradékot nyújtó cégek esetében. A szerződések ugyanis a jogbiztonsággal, illetve közvetett módon a tulajdonhoz való joggal és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságokat hordozhatnak magukban. Azt hiszem, senkinek nincs kifogása a jogszabályi háttér rendezésével kapcsolatban, azonban ennél érdekesebb, hogy mennyien kénytelenek majd erre a sorsra jutni a szépkorúak közül. A nyugdíjasok közel 10 százaléka nem tudja kire hagyni ingatlanát, arról nem beszélve, hogy a nyugdíjas már ne m tudja fenntartani sem magát, sem pedig ingatlanát, lakását. Ezeknek az idős embereknek lehet megoldás az életjáradékszerződés. Ám mi a helyzet azokkal a szerződésekkel, amelyek magánszemélyek között köttetnek? További jogi garanciákat, biztosítékokat ke ll beépíteni a polgári jogba is, hogy a már erre kényszerülő nyugdíjas ne kerüljön kellemetlen helyzetbe. Ha az állam nem képes a szépkorúaknak megfelelő színvonalú életet és elegendő járadékot biztosítani, akkor azon nyugdíjasok érdekeit kell megvédenünk, akik ilyen szerződéseket kötnek további életük megkönnyítése érdekében. Ezért kérdezem a miniszter úrtól: bevontae az egyeztetésbe az érdekvédelmi szervezeteket és a szakmai szervezeteket? Illetve: az Igazságügyi Miniszté riummal egyeztetteke a jogszabályi háttér kiszélesítéséről? Jelente valami korlátozást az új jogszabály a magánszemélyek által kötött szerződések ügyében? Kérem megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képvise lő úr. Válaszadásra megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr által fölvetett kérdésre az alapvető válaszom úgy szól , hogy a jogszabály kidolgozása befejeződött, a jogszabály jelenleg államigazgatási egyeztetésen van, és a Pénzügyminisztérium honlapján a tervezet teljes szövege megtekinthető. Ez a tervezet arra vonatkozik, hogy ha valaki üzletszerűen, tehát főtevékenysé gként, vállalkozásszerűen kíván ilyen tevékenységet folytatni, ennek a prudenciális, garanciális feltételeit szabályozza. Több száz millió forintos alaptőkét tesz szükségessé az ilyen tevékenység folytatásához megalakítandó vállalkozásnak, továbbá megfelel ő szakmai képzettséget is előír azokban a beosztásokban, amelyek garantálják, hogy az ilyen tevékenységet folytató vállalkozás a későbbiek során is üzletileg korrekt tevékenységet folytasson, és hosszú távon biztos partnere lehessen azoknak, akik szerződés es viszonyba kerülnek az ilyen típusú vállalkozásokkal. E jogi keretet egyébként az európai uniós jogharmonizáció részeként szabályozza majd Magyarország, hiszen az Európai Unióban létezik már ilyen típusú szervezetekre szabályozás. Magyarországon gyakorla tilag az elmúlt egy évben jelentek meg ezek az ajánlatok ilyen típusú szervezetekkel. Képviselő úr, azt gondolom, hogy ilyen értelemben mindenkinek lehetősége van hozzászólni, véleményt nyilvánítani az elindított jogszabályegyeztetés során, és miután a ko rmány biztosítja azt is, hogy a teljes nyilvánosság megismerhesse a tervezetet, ezért mindazon szervezetek, amelyeket