Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 13 (48. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény és ehhez kapcsolódóan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
196 ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most megadom a szót Horváth Jáno s képviselő úrnak, Fidesz. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénymódosítás - ahogyan előttünk van - tekinthető valami olyan szimbolikus jelenségnek, ami nem érdemel több figyelmet, mint az itt lé vő személyek száma jelezné, pedig nem így van. (16.50) Vannak valóban szimbolikus kijelentések benne, amelyek majdhogynem teátrálisak. Olyan értelemben is, hogy ismétlése nyilvánvaló korábbi dolgoknak, meg olyan é rtelemben is, hogy jelentős dolgok meg valahogy úgy kimaradnak. Mire gondolok? Arra, hogy mennyire fontosnak tartotta a Magyar Országgyűlés a jegybankot, a magyar központi bankot, a Magyar Nemzeti Bankot, arról az Országgyűlés okmányai tanúskodnak, és jó n éhányan, akik ebben részt is vettünk, talán vagyunk, akik emlékszünk, hogy ezelőtt néhány évvel ott ült Rogán Antal képviselő úr, és úgy leckéztette - bocsánat a kifejezésért - Surányi György jegybankelnököt, hogy csuda. Persze ez egy szakszerű és diplomat ikus, gentlemanly véleménykinyilvánítás volt, de igen komolyan és kemény hangon megfogalmazva. Ezt azért említem, hogy akkoriban milyen komolyan vette a Magyar Országgyűlés, milyen jelentőséget tulajdonítottunk a jegybanktörvény éppen akkori módosításának. Miről volt szó akkor? Valami hasonlókról, most emlékezetből is felsorolhatnám, néhányat fel is jegyeztem. Ugyanakkor emlékeztetem magunkat és azokat, akik majd ezt a törvényt, ha létrejön, alkalmazzák, hogy bizony jó néhány dolog ebben olyan magától értet ődő dolgoknak a kijelentése. Aztán az, hogy mi a magától értetődő dolgoknak a kijelentése, vagy még csak a kijelentés is elmarasztalódik, talán azért, mert úgy gondolja a kormányzat, amely idehozza ezt a törvényjavaslatot, hogy az a téma például annyira ma gától értődő, hogy nem is érdemes róla beszélni. Mire gondolok? Arra a témára, ami valóban nem látszik, és általában nem is szokás látni, a seniorage témája. Mi is ez? Az, hogy a Magyar Nemzeti Banknak jövedelme van abból, hogy pénzkibocsátó. Nyomtat egy s zázforintos micsodát, annak az értéke száz forint, és annak az előállítása három fillér. A különbség... - no, nem folytatom tovább. Ez az érték általában valahogy aztán, leszűrődés folytán - most nem követem végig - a Kincstáré, a magyar államé, gondoljuk, a magyar népé. No, tehát akkor ez rendben van. Viszont, hogy ez mennyi, azt azért jó volna tudni! Most, miután Magyarország része az európai pénzügyi csudaintézménynek, és az Európai Központi Bank létrejöttekor alapos viták folytak, magam is részt vettem az irodalomban, hogyan osztódik meg ez a profit, haszon, bocsánat, ezt a szót nem is szabad használni, de nem tudok jobb szót, mint a seniorage. De ha leírom, hogy lényegében ez micsoda, ez egyfajta profit, mert csak a Nemzeti Banknak van meg az a joga, ho gy ezt a papírt nyomtassa; ha mi nyomtatjuk, akkor börtönbe kerülünk érte. Szóval ez a jog jelentős jövedelmet gyűjt a kibocsátó számára. Hogy ez mennyi, és ez hova kerül, erről általában nincs szó, és talán itt nem nagyon hiányzik. De talán hiányzik olyan tekintetben, hogy jó volna, ha a közvélemény meg az egész pénzügyi világ tudná, hogy mi tudjuk. Jobb, ha az a hírünk, hogy mi tudjuk, hogy miről hozunk törvényt. Tanácsolom azt, hogy valamilyen formában e tekintetben ezen a ködös, homályos, elegánsnak is nevezhető szemléleten lépjünk túl. Aztán az a két fontos bizonytalanságmegszüntetés, amiről itt Dancsó képviselő úr beszélt, ez valóban lényeges. Egyik volt az, hogy a piac tudja azt, hogy mi tudjuk, hogy a törvényhozó nem úgy alkotja meg ezt a törvényt, h ogy tudjuk, hogy majd jövőre úgyis megint macherálunk vele, valamit adjusztálni és masszírozni kell, mert azért sose vagyunk benne biztosak, hogy a legjobbat csináltuk. Nemcsak azért, amit Göndör képviselő úr mondott, bár igaza van, amikor figyelmeztet ben nünket arra, hogy igen, ezt a témát időnként az Országgyűlés vegye kézbe, mert a pénzügyi világ is változik, tehát változzon az a törvényszerkezet, konstrukció, ami vele foglalkozik. De gondolok én ilyen mindennapi témára - Dancsó képviselő úr világosan mo ndta , mint a sérült bankjegyek kérdése. Hogy is van az, hogy a Nemzeti Bank eszerint valahogyan felszámolja annak, aki a sérülést okozza?
