Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - az oktatási és kulturális miniszterhez - „Mi a kulturális tárca véleménye arról, hogy a rákosista, majd kádárista Hont Ferenc a szegedi Nemzeti Pantheonban kapott emléktáblát?” címmel - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter:
1944 Képviselő úr! DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Igen, elnézést, elnök asszony! A kérdé s: mi a tárca véleménye arról, hogy Hont Ferenc, ez a hírhedetten rossz emlékű művelődéspolitikus ma már a Szegedi Nemzeti Pantheon lakója? Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Képviselő úr, az interpelláció elmondá sára három perc a rendelkezésre álló idő. Megadom a szót Hiller István oktatási és kulturális miniszter úrnak. Mielőtt a miniszter úr szót kapna, átadom az elnöklést Mandur László alelnök úrnak. Kívánok önöknek további eredményes és sikeres munkát, szép na pot. Viszontlátásra! (Taps az MSZP soraiból.) (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Nehéz feladat, képviselő úr. Nehéz feladat, amire vállalkozik vagy amire kér, arra ugyanis, hogy a politika, itt mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, politikusok pálcát törjünk egy ember sorsa felett. Pálcát törjünk, és megmondjuk, hogy az életút egésze a XX. század közepén, első felében és második felében vajon mit érdemel, hogy érdemele emléktáblát, miközben nem kétséges, nincsen vita abban közöttünk, hogy jogi értelemben Szeged megyei jogú város döntési hatásköre - ön se ezt kérdezte. Vajon a politika a XXI. század elején, mi, a Magyar Országgyűlés egy ember életéről, sorsáról, életpályájáról összefüggésben dönthetünke? Nem azért mondom, képviselő úr, hogy bármilyen párhuzamot tessék látni abban, amit most mondok, csak egész egyszerűen az a fizikai tény, hogy Hont emléktáblája éppen Pázmány mellé került. Dehogy vitatja ma bárki is Magyarországon, hogy Pázmány, a magyar barokk legnagyobb alakja, kitűnő szónok, remek író, az ellenreformáció kitűnősége! De akkor, képviselő úr, ott, a XVII. század közepén, ha megkérdezte volna a ká lvinistákat, megkérdezte volna Magyari Istvánt vagy a lutheránusokat, hogyan gondolkodik Pázmány Péterről, ahogy vitatkoztak egymással, akkor nem biztos, hogy ők emléktáblát javasoltak volna neki. Vagy éppenséggel, ha már itt tartunk, mondjuk, az a Bethlen Gábor, képviselő úr, akit mindannyian Erdély legnagyobb fejedelmének tartottunk, 1615ben saját maga ostromolta meg saját katonáitól Lippa várát, hogy aztán átadja a töröknek. Az egész ország azt kiabálta: törökös - lefordítom a mai magyar nyelvre: hazaár uló. Hogy aztán arról beszéljünk, hogy a XX. században, akik írtak róluk, például Szekfű Gyula, amikor megírta „A száműzött Rákóczi” című könyvét, akkor kiderült, hogy hazaárulónak titulálták, és - írja Szekfű Gyula - a hentes nem volt hajlandó kiszolgálni , merthogy magyar húst ilyen ember nem kaphat. Hát az tán mégsem kétséges, hogy mindazokat, akiket említettem, ma mindannyian - így vagy úgy megítélve - egy meghatározott idő után, életpályát áttekintve tudunk értékelni. Az tehát, mert korrekt, amit elmond ott, egy meggyőződéses hithű kommunista volt, az illegális kommunista párt tagja, munkaszolgálatosként átszökött az oroszokhoz, az első dolga az volt az NKVDnek, hogy lecsukja. Persze, hogy keletről jött haza, minthogy más irányból nem tudott volna. Én az onban azt mondom önnek, hogy megvitatva és figyelemmel kísérve a vita egészét, amely Szegeden és ennek az ügynek a kapcsán az országban folyt, azt mondom önnek, hogy a politika rosszul teszi, ha pálcát tör. Nem a politika dolga. Legyen dolga az irodalomtör ténészeknek, legyen dolga a tudománynak és leginkább az időnek, hogy egy ember életpályáját megítélje - nem kétséges, hogy az ellentmondásos. Szeged városa az említett Hont Ferenc születésének 100. évfordulóján, a szabadtéri játékok megalapításának 75. évf ordulóján egy vita után úgy döntött, hogy ezt az emléktáblát, illetve ezt a
