Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 13 (48. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény és ehhez kapcsolódóan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
194 háromszor is módosítsunk, akkor annak részben természetesen vannak tartalmi okai, de részben a fogalmazási pontatlanságok azok, amelyek a módosítást indokolttá teszik. Tehát ilyen szempontból nem biztos, hogy ez egy túl szerencsés lépés volt, sőt szerintem a kilencvenes évek elején fennálló viszonyok a jogalkotásnak jobbat tettek, nem sért ették az előterjesztők szakmai függetlenségét, de a jogalkotás minőségén ez látszott. (16.40) Engedjék meg, hogy az említettekre ne térjek ki, hiszen a vagyonbevallásról szó esett már az expozéban is. Szó esett az euróutánzatokra vonatkozó közösségi szabál yozás hazai alkalmazásáról. Engedjenek meg nekem egy olyan dolgot idézni, illetve citálni a javaslatból, amiről még nem esett szó: ez a 17. §ról szól, annak is a (3) bekezdéséről. Ennek értelmében a jelenleg működő hitelintézeti elszámolóházak valós pénzü gyi likviditási kockázatot nem hordoznak, ezért esetükben nincs létjogosultsága a kockázati alap képzésére való kötelezettség rendeletben való előírásának. Az értékpapírelszámolóházak vonatkozásában a rendeleti úton történő szabályozás biztosítását a közp onti szerződő fél szerepét is betöltő tőkepiaci elszámolóház és a központi értéktár funkciójának egy intézményen belüli ellátása indokolta. A központi szerződő fél teljesítési kötelezettsége közvetlen piaci körülmények között tőkevesztést okozhat, ami akad ályozhatja a központi értéktári feladatok folyamatos, zökkenőmentes ellátását. A tőkepiacról szóló törvény 2006. január 1jétől hatályos módosítása ezért előírja a központi értéktári és elszámolóházi tevékenység teljes szervezeti szétválasztását, emiatt vi szont a rendeleti szabályozás is okafogyottá vált. A (3) bekezdésben foglaltak az MNBrendelkezések technikai deregulációját is szolgálják. A megnevezett nemzeti banki rendelkezések hatályos jogrendünkből történő eltávolítása pusztán technikai jogtisztulás t eredményez, semmiféle érdemi jogalkalmazási relevanciájú változással nem jár. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy vannak ennek a törvénymódosító javaslatnak ilyen részei, egyébként fontos, rendkívül fontos, de talán kevesebb figyelmet kap a többinél. Megismétlem az elején elmondottakat: a Magyar Demokrata Fórum indokoltnak tartja a törvény módosítását és támogatni is fogja. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most megadom a szót Göndör István képviselő ú rnak, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársam! A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása indokolt azért is, mert a pénzügyek körében is folyamatos változások vannak, és itt enged elmükkel kell két mondatban kitérnem a Dancsó képviselő úr által elmondottakra. Én sajnálom, ha a délután fél 5 is már késői időpontnak számít. Azt gondolom, hogy ez az éjfél körüli a mi munkánkban, és ha ezt el akarjuk végezni, akkor bizony ilyenkor még k ell, hogy jogalkotással foglalkozzunk, ugyanakkor, miután a mai napon többen követték az ön példáját, hogy adott törvényjavaslathoz köze nincs annak, amit elmondtak - tették ezt a munkaügyi, foglalkoztatási kérdésekkel kapcsolatban, ezzel lehet az időt öln i tartósan, és másokat későbbi időpontra szorítani. De visszatérve a törvényjavaslathoz: a változásokat követni kell. Ilyen például a központi értéktárral kapcsolatos rész vagy kisebb szövegpontosítások, amelyek a törvényjavaslatban vannak. Ugyanakkor előt tünk áll az a nagy dilemma, amit szinte minden frakció érint, és az utolsó módosításnál akkor is hosszú egyeztetési folyamat előzte meg az Európai Központi Bankkal való egyezkedésben. Az igazságügyi miniszter felelőssége, ami a jogalkotási törvényből egyen esen fakad, hogy ő felelős azért, hogy a jogszabályok általában illeszkedjenek a magyar jogrendbe, feleljenek meg a jogalkotási törvénynek, egymással legyenek összhangban, és akkor mi azt gondoltuk és olybá tűnt, hogy akkor az egyeztetésnél ezt sikerült el fogadtatni az Európai Központi Bankkal, hogy konkrétan megmondtuk a törvényjavaslatban, hogy mire vonatkozik az igazságügyi miniszter