Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 13 (48. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény és ehhez kapcsolódóan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz):
191 Mindezek mellett úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat elfo gadható. Valóban, elsősorban olyan technikai módosításokat tartalmaz, amelyeket főleg a Magyar Nemzeti Bank képviselői kezdeményeztek és kívántak, és megkaptuk azt az anyagot is, amely egyértelműen igazolja azt, hogy a Közösség szempontjából, az Európai Kö zponti Bank véleménye alapján is elfogadható a javaslat, ők is támogatják ennek elfogadását. Gondolom, hogy a parlament nagy többséggel fogja megszavazni a javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz. DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban úgy gondolom, hogy nagyobb érdeklődést is kiválthatna ez a törvényjavaslat, mint ahogy Hankó Faragó kép viselő úr is megjegyezte ezt, de talán az az oka a csekély érdeklődésnek, hogy viszonylag késői időpontban került ennek a jelentős törvénynek a módosítása napirendre, ezért talán a figyelem elsikkadt, vagy talán egy kicsit háttérbe szorították. Valóban két fontos kérdés körül mozog a törvényjavaslat: egyrészt egyfajta bizonytalanság megszüntetése, a másik pedig a függetlenség kérdése. Nyilvánvalóan ezek mellett olyan, technikai jellegűnek tekinthető módosítások is szerepelnek, amelyeket a pénzügyminiszter ú r expozéjában külön kiemelt. Talán én itt egyet szeretnék különösen említeni, ez a pénzforgalommal kapcsolatos, kereskedelmi elfogadásra vonatkozó szabályok pontosítása, ami eddig is volt, talán szokványokként szerepelt, de talán nem árt, ha ez szerepel a törvényben ilyen formában. Úgy gondolom, hogy mindenképpen támogatható, hogy világossá váljék az, hogy milyen mennyiségű, milyen címletű bankjegyet, illetve érmét kell felváltani, elfogadni egyes intézményeknek, kereskedelmi szervezeteknek. Nagyon fontos r ögzíteni és pontosítani azt is - a napi forgalomban ez néha szokott bizonytalanságot okozni , hogy mi a teendő abban az esetben, ha sérült vagy hiányos bankjegyről van szó. Ebben az esetben is pontos eligazítást tartalmaz a törvény. Úgy gondolom, ez is me gnyugtató módon kerül rendezésre. A monetáris tanács elnökhelyettesére vonatkozó szabály eddig nem volt benne ilyen formában a törvényben. Úgy gondolom, hogy ez is egyfajta rendet, szabályozottságot eredményez. Tudomásom szerint eddig a szervezeti és működ ési szabályzat rendezte ezt, most törvényi szinten is rendezésre kerül. Úgy gondolom, hogy ez is a bizonytalanság kiküszöbölését szolgálja, különösen azért, mert az elnökhelyettesről akkor is szól, amikor év közben valamilyen okból kifolyólag megszűnne az elnökhelyettes szerepe, posztja. A vagyonnyilatkozati kötelezettséggel kapcsolatban Hankó Faragó képviselő úr kiemelte ennek a nem teljesen pontos szabályozottságát, erre vonatkozólag én is adtam be már módosító javaslatot. Ú gy gondolom, hogy nevesíteni kell a törvény szövegében azt, hogy valóban a mentelmi, összeférhetetlenségi bizottság kezeli a vagyonnyilatkozatokat, még ha logikailag kikövetkeztethető is a szövegből, de azt hiszem, hogy egyértelmű és pontos megfogalmazás s zükséges, és ilyen értelemben elkerülhetőek lesznek a későbbi viták. A rendeleti szabályozás bizonyos témaköreit is érinti a törvény. Úgy gondolom, hogy ezek is pontosan és helyesen meg vannak fogalmazva. Tehát összességében úgy gondolom, hogy ha a szakmai része nem kerül jelentősebben módosításra - márpedig miért kerülne erre sor , abban az esetben támogatható a javaslat. Ami pedig a jogalkotásról szóló törvénnyel való kapcsolatot érinti, az egy izgalmas kérdés, és nyilvánvalóan ez is okozta azt, hogy a b izottságban némi polémia alakult ki a tekintetben, hogy