Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László):
1604 ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Önök az előterjesztést T/2158. számon, az egysé ges javaslatot pedig T/2158/8. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy az egységes javaslat 4. és 5. §ainak, valamint a 12. § (4) bekezdésének elfogadá sához az alkotmány 50. § (5) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők legalább kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2158. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályainak megfelelően! (Szavazás.) Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 319 igen szavaza ttal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2158. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 319 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat szerint elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta az imént elfogado tt törvény sürgős kihirdetését . Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 314 igen szavazattal, 0 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Ország gyűlés elnöke kéri a köztársasági elnököt a törvény sürgős kihirdetésére. Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvé nyeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az előterjesztést T/1101. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1101/6. és 8. számon kapták kézhez. Emlékeztete m önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatal következik. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az alapajánlás 1. és 2. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjait támogatja. Az ezekről szóló e lőterjesztői tájékoztatást valamennyi frakció megkapta. A támogatott javaslatok közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 1. és 2. pontjairól.