Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - „Megoldásra vár a Várbazár” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz):
1592 rendszerét újraszabályozó rendelettervezet, je lenleg közigazgatási egyeztetés fázisában van, amelyet a GKM honlapján a közlekedéspolitika alcímnél lehet nyomon követni. A jelenlegi utazási igazolványok - meg tudom erősíteni - 2007. június 30ig maradnak életben minden újabb érvényesítési eljárás nélkü l. Június 30a után is - meg tudom nyugtatni a képviselő asszonyt - az érintett költségvetési szervek és intézmények dolgozói a jelenlegi tervezet szerint is 50 százalékos utazási kedvezményben részesülnek a közalkalmazottak számára, ugyanakkor a várható m ódosítás jobban figyelembe veszi a tényleges felhasználásokat és az utazási igényeket. Ezért bizonyos bővítéseket, illetve más területen szűkítéseket tartalmaznak. 50 százalékos kedvezmény jár meghatározott számú, előzetes terveink szerint 12 darab menetté rti utazásra, és ezzel egy időben nemcsak a vasúti, hanem a helyközi autóbuszközlekedésre is. Tehát egy megmaradó kedvezményrendszer, ugyanakkor jobban átgondolt, jobban tervezett kedvezményrendszer marad életben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a korm ánypártok soraiban.) Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - „Megoldásra vár a Várbazár” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy Gábor Tamás, a F idesz képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási és kulturális miniszternek: „Megoldásra vár a Várbazár” címmel. Nagy Gábor Tamás képviselő urat illeti a szó. DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Lá tom, hogy miniszter úr nincs itt, államtitkár úrhoz intézhetem akkor a kérdést. Tisztelt Államtitkár Úr! Felújítás helyett továbbra is bizonytalanság övezi a Várbazár sorsát - röviden így összegezhetjük a Várkert Bazár jelenét. A sajtóból értesülhettünk ró la, hogy a magyar állam nem köt 90 évre hasznosítási szerződést a befektetővel, de a kiemelten fontos műemlék átfogó, jelentőségéhez méltó megoldása még nem látszik. A turisták messze elkerülik Ybl Miklós felbecsülhetetlen értékű épületét, pedig ez a hely, Erzsébet királyné hajdani pihenőkertje lehetne az idelátogatók egyik célpontja, a főváros és az ország büszkesége, kirakata. A kerület polgármestereként már tíz éve foglalkozom a Várbazár sorsával, amelyet éppen az I. kerület kezdeményezésére vettek fel 1 997ben a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listájára, később azonban üzleti célú hasznosítást készítettek elő, és a tervek bemutatásakor vált világossá, hogy a plazatípusú hasznosítás idegen a hely szellemétől, adottságaitól, túlzott mértékű, e zért a budavári önkormányzat az építési szabályok lazítását nem támogatta. A másfél éve kifejtett és máig változatlan álláspontom szerint a Várkert Bazár hasznosítása csak állami irányítással és felelősségvállalással képzelhető el, és most megnyílt egy tör ténelmi lehetőség: a felújítás 80 százaléka finanszírozható vissza nem térítendő uniós forrásból. A kormánynak végre bizonyítania kellene, hogy nemcsak kampányfogás a sokmilliárd eurós támogatások ígérete, hanem olyan lehetőség, amely segítségével fontos k özérdekű programok valósulhatnak meg. Ezért kérdezem államtitkár úrtól: mit tett a kormány eddig azért, hogy a Várbazár helyreállításához uniós forrásokat biztosítson? Mikor áll elő a kormány egy olyan helyreállítási programmal, amely az érdekeltek bevonás ával készül, és amelyet társadalmi konszenzus övez? Kérem, válaszoljon: milyen konkrét lépéseket tervez a minisztérium a Várkert Bazár felújításához szükséges állami és uniós források előteremtéséhez? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP so raiban.)