Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
1553 Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szeretnénk, ha ezt a megindult szakmai párbeszédet folytathatnánk. Nagyon szeretnénk, ha a f ejlesztésekről - ahogy decemberben ajánlottuk - együtt dönthetnénk a betegellátás javítása érdekében. Meg kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársam, nekem az a Mikola István, aki múlt hét csütörtökön a minisztériumba bejött hozzám és a szakmáról beszélt velem, még akkor is jobban tetszett, ha szakmai viták folytak közöttünk. Azt kérem, hogy mindenféle betegriogatás helyett jöjjön el ismét a minisztériumba, és beszélgessünk, hogyan tehető jobbá az egészségügyi rendszer. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt ok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) - képviselőtársaim! , „A parlamentről” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Március 15e kapcsán két hír ütötte meg a fülemet, az egyik, hogy a Parlamentben megvolt a kitünt etési ünnepség, és mindenki mindenkivel kezet fogott; a másik pedig, hogy voltak olyan vidéki helyszínek, nem sok - mondta a hír , ahol a parlamenti pártok együtt ünnepelték meg a nemzet ünnepét. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért ez érdekes, hiszen hírként jelenik meg az, aminek egyébként normálisnak kellene lennie, és ez azért van, mert természetessé vált az, ami abnormális. És azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen hogyan jutottunk ide, hiszen a rendszerváltást követően még tudtuk, hogy a kitüntetést nem X. Y. adja, hanem a köztársaság nevében a köztársasági elnök, és aki átveszi, az nem X. Y.tól kapja, hanem a köztársaságtól, akinek nevében a köztársaság elnöke adja át neki. Tudtuk, hogy a nemzeti ünnepek arra valók, hogy megálljunk egy pillanatra, és kö zösen megemlékezzünk valakiknek a magyar történelemben vitt nagyszerű szerepéről, megemlékezzünk róla, és próbáljunk a jövőre nézve tanulságokat levonni belőle. És azon gondolkodtam, hogy hol rontottuk el. Én arra a következtetésre jutok, hogy akkor kezdet t elromlani ez a dolog, amikor a parlamentben érdemi, valódi viták helyett felolvasott, egymás mellett elmenő monológokat kezdtünk el mondani egymásnak; akkor, amikor a választópolgár véleményének a képviselete helyébe hamis történésekről való meggyőzése l épett; akkor rontottuk el, tisztelt képviselőtársaim, amikor egyházak propagandaanyagait kezdtük el felolvasni a parlamentben, mint például azt az iménti felszólalásban is hallhattuk, ami egyébként egy régi vélemény, legfeljebb egy újszülöttnek lehet minde n vicc új, aki most kezdett el olvasni - hadd utaljak Veér András éveken át tartó küzdelmére ezzel a problémával ; és akkor rontottuk el, képviselőtársaim, amikor a parlamenti viták kikerültek a Parlament falai közül, amikor az utcán keresztül próbáltuk m eg a parlamenti politikát helyettesíteni, és sokszor persze befolyásolni. Vagyis, tisztelt képviselőtársaim, én arra a következtetésre jutok, hogy amikor a parlament minőségét leromboljuk, akkor leromlik a politika minősége is (Babák Mihály: Közöd van hozz á!) , és akkor bizony a politikusok megítélése is igen jelentősen csökken. Ennek vagyunk sajnos a tanúi a rendszerváltás óta és különösen az elmúlt öttíz évben. És ebből az következik - számomra legalábbis , hogy ezen a helyzeten fordítani viszont akkor l ehet, ha mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a parlament újra felértékelődjön, hogy a parlament újra az érdemi viták színtere legyen, ahol a másik véleményét akarjuk kétségbe vonni, megtámadni, nem pedig a másiknak a jogát ahhoz, hogy egyáltalán létez zen és itt legyen a parlamentben. És nem arról beszélek, hogy ne legyenek kemény viták, hiszen attól él a parlament, ha kemény viták, sőt, ha bekiabálások vannak. Ha valaki olvasgatja Deák Ferenc beszédeit, akkor azt látja, hogy folyamatosan kiabáltak a be szédei alatt, igaz, azt, hogy „Úgy van!”, „Igaza van!”, „Jól mondja!”. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ma nem lévén Deák Ferencek, ezt egyelőre még nélkülöznünk kell, de ugyanakkor viszont azt gondolom, a
