Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 27 (60. szám) - „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP):
1500 vontak el. Elvontak egyrészt saját működ ésünktől, ezért kénytelenek vagyunk vagy minőségében csökkenteni szolgáltatásainkat, vagy pedig intézménybezárásokra is gondolni. Ezek kötelezően vállalt feladataink, amiket az elmúlt esztendőben még nem mi vállaltunk, erre való hivatkozással. De mi csak e gy kis szelete vagyunk az önkormányzatiságnak. Ha a települési oldalt nézzük, ott vannak a komoly gondok. Elvették a megyei önkormányzattól és a megyei területfejlesztési tanácstól a döntési lehetőséget az infrastrukturális fejlesztésekhez, és ezt átvitték regionális szintre. Ha a mi északmagyarországi régiónkat nézzük, oly mértékű a csökkenés, hogy kevesebb a három megyére, mint amiről az elmúlt esztendő március 31ig lehetett dönteni egyedül BorsodAbaújZemplén megyében. Lehet, hogy tavaly oka volt enne k, de az idén nem tudjuk, hogy mi az oka. Talán csak nem az, hogy ne fejlesszenek az önkormányzatok, ne történjenek olyan infrastrukturális fejlesztések, amelyek nem uniós pénzek, hanem hazai források felhasználásával történhetnek? Az uniós pénzekre, ahogy szóba került, néhány egészen kicsi pályázati forrást írtak ki, ami igazából nem tud jelentősen javítani a helyzetünkön. Ha arra gondolunk, hogy foglalkoztatási pénzek felhasználása történik, és ez szükséges, hiszen vannak az országnak olyan régiói, ahol a z uniós átlagot bőséggel meghaladó, sőt a magyar átlag dupláját kitevő problémák vannak a munkanélküliségben, oda milyen források jutnak? Úgy látom, hogy nem kapnak elég támogatást a munkaügyi központok, most már regionális munkaügyi tanácsok arra, hogy a közhasznú foglalkoztatásban tudjanak jelentősen lépni. Komoly gondjaink vannak azoknak a nem szakképzett embereknek a foglalkoztatásával, akiket szeretnénk helyzetbe hozni. Tehát ha az önkormányzatok eleve kevesebbet kapnak az önök által megszavazott költs égvetésből, ha a nemzeti forrásainkat elveszik, és a megyei területfejlesztési tanácsoknál nem dönthetnek, akkor azt mondják: az uniós pénzek. Erre pedig, ahogy említettem a felszólalásom elején, a soha nem látottság a jellemző. Nagyon bízom benne, hogy me g fog cáfolni az idő, csak legyen már itt az ideje ennek, hogy megcáfoljanak, mert ebben az esztendőben, úgy látom, sajnos nem lesz erre módjuk és lehetőségük. Magyarul a vidék fejlesztéséről, az ott élés lehetőségeiről azt kell mondani, hogy csökkennek a lehetőségeink; az iskolabezárásokról volt szó, a tömegközlekedés gondjairól, a vasútbezárásokról is volt szó, tehát nem igazán abba az irányba haladunk, hogy ott jó élni, hanem talán az az üzenet, hogy akinek van egy pici esze, az próbáljon bevonulni a nag yvárosokba, hátha majd ott talán a segélyezettek kenyerét tudja megenni. (Dr. Géczi József Alajos: Elnök úrtól többet vártunk.) Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) (15.20) ELNÖK (dr. Áder János) : Képviselő úr, szót kér? Van ennek egy kialakult rendje. Magda Sándor képviselő úr viszont szót kért, úgyhogy ő meg is kapja ezt a lehetőséget, hogy elmondja a véleményét. DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tévénézők! Rádióhallgatók! A mai nap, hála istennek , egy olyan vitára került sor, amely a „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címet viseli. Úgy gondolom, amikor ezt a címet megfogalmazták, nem gondolták azt, hogy a végére a kormánypárt részéről többen maradunk, mint akik ezt kezdeményezték. Számunkra tény legesen fontos a vidék, számunkra meghatározó fontosságú az, hogy ezen a területen mi történik. Mondjuk ezt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy jövőnk és Magyarország jövője a vidék fejlesztésével, a vidék fejlődésével egyenes arányban van. A XX. századot és a XIX. századot kutatva több kutató is azt mondja, hogy az egyes korszakoknak azok voltak a nyertesei, ahol a tudás a vidéket segítette. Ha visszagondolunk, ez Magyarországon a hetvenes évek és a nyolcvanas évek időszaka. Ma sokat beszélgettünk - és nincs