Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 27 (60. szám) - „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1450 alapvetően akkor keletkeztek, hanem negyven évvel korábban, és amelyeket az akkori kormány reparálni akart. De amiről soha sen ki nem beszél, államtitkár úr, hogy az ügyben volt két alkotmánybírósági döntés, és ezek a döntések eléggé merev keretek közé szorították az akkori lehetőséget. Ezt azért jó lenne egyszer már politikatörténetileg is hűen feltárni. Kis Zoltán képviselő úr f eltette a kérdést, hogy tulajdonképpen mi a falu, hiszen ha vidékről beszélünk, erről vitatkozunk, akkor nem ártana definiálni korrekten, hogy melyek azok az életterek, amelyekről beszélünk. Innen, Budapestről szívesen alkalmazzuk a szimplán földrajzi megk özelítést, olykor még a főpolgármesteri nehezményezéssel megtetézve, mely szerint hogyan is kaphat a mezőgazdaság többet, mint a főváros, mármint forrásokat. Van bürokratikus, nem feltétlenül életközeli definíció, mely szerint a vidék az, ahol a lakosság s űrűsége például 150 fő vagy az alatti négyzetkilométerenként. Közelebb járunk az igazsághoz, ha a nemzetünk által közösen megtermelt javakból való részesedést vesszük alapul. Ha a GDP elosztási arányából egy terület túlreprezentált, mondjuk, úgy 3,5szeres en, akkor az nem a vidék. Ha az arány egy, akkor lehet kisváros, esetleg a főváros valamelyik külső kerülete. Ha ez az arány 0,17 százalék, akkor helyben vagyunk: falusi, tanyasi környezetbe érkeztünk. Ha a kulturális támogatottságot vesszük viszonyítási a lapnak, közös hazánk fővárosában egy főre 4 ezer forint jut, kisvárosban 900 forint, falun és tanyán 300320 forint. Nem új keletű problémáról van szó. Nem lennénk igazságosak, ha nem idéznénk fel a 3 millió koldust, az ezernyi fajta népbetegséget - idézem Veres Péter (Sic!) tényvalóságát. Persze nem vigasz, hogy az akkori nyugati mintától messzebb voltunk, mint ma. És nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy egyedül vagyunk ezekkel a gondokkal. A régi tagországok közül az olasz csizma sarkától a volt NDK jó néhá ny területéig hasonló gondokkal küzdenek, és akkor még a görög hegyvidéki kecskepásztorról, a portugál és spanyol falvak életkörülményeiről nem is beszéltünk. Az Unió felismerte azt, amire a hazai közvélemény csak mostanában kezd rácsodálkozni, hogy az egy enlőtlen területi fejlődés önmagában akkora kár, amit egy ország sem engedhet meg magának. A lemaradt körzetek számtalan szempontból fékezik a fejlődést, és újabb más jellegű, például környezeti, társadalomszerkezeti vagy akár etnikai problémákat generálna k. Kétségtelen tény, hogy a vidéki élet gerincét jelentő mezőgazdasági tevékenység sokat veszített súlyából, elsősorban azért, mert a közgazdasági versenyt más ágazatokkal szemben elveszítette, másrészt a globalizációs hatások a - tegyük hozzá - felkészületlen vidéki térségeket keményebben sújtják. Lehetett választani: a mérleg serpenyőjébe helyezve egyfelől a köz pénzéből az elviselhető vidéki élet kialakítását, a másikban az ennek elmaradása esetén jelentkező kiadásokat. A végletekig leegysze rűsítve, olcsóbb a villanyáramot és az aszfaltozott utat a farmig, de ha úgy jobban tetszik - és jobban tetszik , a tanyáig vagy birtokig kivezetni, mint ezeket az embereket a városokba kényszeríteni. Olcsóbb olyan jogszabályi, közgazdasági környezetet te remteni, melyben a 30140 hektárról legalább átlagos jövedelmet képes a gazdálkodó elérni, mint ha ez a gazdálkodó és családja bevonulva a városba, ott növeli a segélyezettek körét. A vidéken egzisztenciát teremtő embereknek alacsonyabb a reprodukciós hány adosuk, magyarán kevesebb a gyerek, növelik a kábítószeresek vagy bűnözők, esetleg áldozataik számát, merthogy ezekből több van a nagyvárosokban. Az összefüggés persze ennél az egyszerűbb vázlatnál lényegesen összetettebb. Az Unió fejlődésének korábbi szak aszában többletfeladatokat, így például a táj karbantartását, a szövetkezések elősegítését és ezzel a versenyképesség növelését tették a vidéki gazdák egyben finanszírozott feladatává. (11.40) Jelenleg az újonnan csatlakozók versenyképességét az egyenlőtle n támogatásokkal leszorítva segítik elő saját gazdálkodóik térnyerését és fennmaradását. Ahol a tradicionális kötőerő a közösségben megmaradt, képesek helyes és logikus válaszokat adni a globalizáció kihívásaira, a
