Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző: - ELNÖK (Mandur László):
1404 megállapodás kihirdetéséről szóló törvény sürgős kihirdetését . Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: a z Országgyűlés 314 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tag cserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésre a mai napon nem kerül sor. Határozathozatalunk végére értünk. Munkánk folytatása előtt kettő perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! A szünet végére értünk. Folytatjuk a munkánkat. Kérném tisztelettel, hogy a képviselőtársaim kisebb zaj mellett folytassák a beszélgetésüket, mert lesznek képviselők, akik viszont a napirend tárgyalásában aktívan fognak részt venni. (18.50) Egyes környezetvéd elmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Soron következik az egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvé nyjavaslat részletes vitája . (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Önök az előterjesztést T/2425. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2425/32. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a benyújtott indítványok szabályozási tárgykörére figyelem mel a részletes vitát két szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse a javasolt vitaegységeket. Parancsoljon, jegyző úr! (Az elnök ismét csenget.) PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt ismertetn ém a vitaszerkezetet, felhívom figyelmüket, hogy a részletes vita nem nyílik meg az ajánlás 15. és 25. pontjaira, mert azokat a környezetvédelmi bizottság ülésén előterjesztője visszavonta. A vita javasolt szerkezete pedig a következő: Az első vitaszakaszb an a törvényi fogalmakat módosító indítványok, valamint a finanszírozási és adatkezelési szabályokat módosító javaslatok vitájára kerül sor az ajánlás 110. pontjai alapján. A vita második szakaszát képezi a környezethasználót terhelő kötelezettségeket, va lamint a szankciórendszert érintő indítványok tárgyalása az ajánlás 1127. pontjai szerint. ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! (S zavazás.) Köszönöm szépen. Úgy látom, hogy a többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás mely pontjaihoz kív ánnak szólni. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 110. pontjaira. Kérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni, ötperces időkeretben. Aki igen, az gombnyomással jelezze! (Senki sem jelzi felszólalási szándékát.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő, így a részletes vita e szakaszát lezárom.