Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 12 (47. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
15 ellenőrizhetőbb legyen, bizony újra napirendre kell venni azt a törvényjavaslatot, amelyet a júniusi kormányalakítás után egyszer már a parl ament elé terjesztettünk. Igen, dolgunk van elég. Hozzáteszem: nem kétséges, hogy ezeknek a hónapoknak talán az egészségügyi reform a legnagyobb és a legnehezebb feladata. A magyar egészségügy, orvosok, ápolók, asszisztensek tízezreinek kemény és sokszor n em eléggé megbecsült munkája ellenére nem tud bennünket annyira és olyan jól szolgálni, mint ahogy mi gondoljuk, hogy megérdemelnénk, sőt azt gondoljuk, hogy talán annyira sem, mint amennyit mi erre az egészségügyre összességében és végül is költünk. Ugye tudják, hogy a magyar egészségügy teljesítménye ma a legfontosabb betegségcsoportokban elért gyógyítási arány tekintetében - a korábbi 25 európai tagállam teljesítményét összehasonlítva - az utolsó előtti? Ugye, tudják, hogy ugyanakkor listavezetők vagyunk a kórházi ágyak tekintetében? De a listáknak a végén kullogunk akkor, hogyha azt nézzük meg, hogy mennyi a háziorvos, hogy a legmodernebb diagnosztikai eszközökből mennyi áll rendelkezésre, és hogy milyen elterjedten tudjuk használni az orvosi technológiá k és beavatkozások legmodernebb körét. Ugye tudják, hogy kétszerese lehet az elhalálozás kockázata annak, akit egy szívinfarktus után nem a megyei, legjobban felszerelt, kiemelt kórházba visznek be, hanem a legközelebbi, mondjuk, kisvárosi kórházba? És ugy e tudják, hogy ezt nem tudják a mi betegeink? Ugye tudják, hogy talán az egyetlen ország vagyunk Európában, akik annyit költünk gyógyszertámogatásra, mint a kórházi ágyakhoz kötődő, soksok fajta, nagyon bonyolult, nagyon modern egészségügyi szolgáltatások ra? És ugye tudják, hogy mindezt úgy érjük el, hogy mi a nemzeti jövedelmünkből arányosan nagyjából annyit költünk az egészségügyre, mint például Spanyolország vagy a nálunk sokszorosan gazdagabb Luxemburg? Hölgyeim és uraim, a magyar egészségügynek komoly szervi bajai vannak. Ezért a reform, vagy ha úgy tetszik: az átfogó terápiás kezelésen alapuló gyógyítás elkerülhetetlen. Ha halogatnánk, miként a betegségével szembenézni nem kívánó beteg, akkor csak áltatnánk magunkat, és higgyék el: ugyanezt tennénk, h a folytatnánk a korábbi „majdnem” terápiát, pillanatnyi fájdalomcsillapítóval vagy lázcsillapítóval próbálnánk kezelni az egyre összetettebb, valóban szervi bajokat. Tudom, hogy rendkívül nehéz az átalakítás időszaka, ráadásul sok a bizonytalanság, nagyon sok a kényelmetlenség, de muszáj újra mondanom: alig ismerek olyan embert, aki szereti az otthona átalakításával vagy akár csak a lakás kifestésével járó gondokat és bajokat. Sőt olyat is keveset ismerek, aki akár akkor kiigazodna a tervrajzok világában, a mikor már nem is csak a tervrajzot lehet nézni, hanem az átalakításra váró lakás egyikmásik falát már felhúzták. Bizonybizony mindenfajta átalakítás borzasztóan nehéz, mégis muszáj menni előre és muszáj tenni. Persze, hogy visszatérjek akkor mégiscsak in kább egészségügyi példához, igazuk van, hogyha azt mondják, hogy a jó orvos bevonja a páciensét a gyógyítási folyamatba, magyaráz, együttműködést kér, hiszen tudjuk, a legfontosabb, hogy a beteg maga is tudatában legyen állapotának, és meg akarjon gyógyuln i. Mi tagadás, e tekintetben mi időnként nem bizonyultunk jó orvosoknak. Ezen érdemes változtatni, de a műtétet vagy a műtéteket nem halasztjuk el. Az egészségügyi reformot végigvisszük. Az elkötelezettség ugyanakkor nem jelent vaskalaposságot, és oktalann ak tartanám a túlbuzgóságot is. Csak hogy egykét példát mondjak, ilyenfajta túlbuzgóságnak gondolom, amikor azt kérik édesanyáktól és édesapáktól, hogy ha bemennek a beteg gyermekük mellé a kórházba, akinek egyébként a mentesség okán nem kell kórházi napi díjat fizetni, az ott éjszakázó, a gyermeke gyógyításában segédkező édesanya vagy édesapa pedig fizessen kórházi napidíjat. Én őszintén szólva ezt érzéketlenségnek gondolom. Ezért aztán, egyetértésben a miniszter úrral, azt gondolom, hogy az ilyenfajta sza bályokat meg kell változtatni. (Taps az MSZP padsoraiból.) De életidegennek gondolom azt is, ha valaki olyan tanácsokat ad háziorvosoknak, és azzal borzolja a kedélyeket, hogy ahhoz, hogy kockázat nélkül beszedhessék a vizitdíjat, különleges, úgynevezett U Vlámpát tartsanak megnézni, hogy az átadott pénz nem hamise. Őszintén szólva: érzéketlenséggel, rossz döntésekkel szerintem kár a kedélyeket borzolni.
