Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Döntés önálló indítvány sürgős tárgyalásáról - Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): - ELNÖK (Mandur László): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
1394 Köszönöm szépen, ké pviselő úr. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából Hargitai János jelentkezett. Kettő percben öné a szó, képviselő úr. DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokrata frakció természetesen tám ogatja ezt a törvényjavaslatot, mert abban vagyunk érdekeltek, hogy az a jelenlegi áttekinthetetlen viszony, ami a költségvetést jellemzi - ami persze jó a kormánynak , megszűnjön. Azt is mondhatnám, hogy a kormány, ha áttekinthető lett volna a költségvet és, áttekinthető egyrészt a parlamenti képviselők számára és a közvélemény számára, akkor nem érte volna a kormány el, hogy egy ilyen szerény parlamenti és kormányzati teljesítmény után újraválasztassa magát. Ha a kormány még most sem akarja ezeket a viszo nyokat áttekinthetővé tenni, akkor a jelenlegi zavaros helyzet fenntartásában érdekelt. Mi az, amit mi szeretnénk elérni akkor, amikor támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, és azt kérjük, hogy az Országgyűlés tűzze tárgysorozatába, aztán később tárgyalja is meg? Azt szeretnénk elérni, hogyha a költségvetési adatokkal nem lehetne úgy manipulálni, mint ahogy önök manipuláltak. Gondoljunk a miniszterelnök úrnak azokra a mondataira, amikor a választások előtt azt képviselte, hogy a költségvetés számai teljesülnek , a gazdaság folyamatai úgy alakulnak, ahogy azt a költségvetésben megterveztük, majd amikor a választásokat megnyerték, akkor nyáron összeültünk, és megváltoztattuk az egész rendszert, mert kiderült, hogy az államháztartás hiánya nagyságrendekkel nagyobb, mint amit a költségvetésben terveztünk. Nagyságrendekkel? Több mint kétszer akkora volt, mint amit a költségvetésben megterveztünk volna. (18.10) Szeretnénk elérni azt, ha a kormány a saját rendszerén keresztül valakiket európai uniós forrásokhoz juttatha t, akkor ne üljön ezeken a forrásokon, ne a gazdaságtól vonja el, a jogi személyektől vonjon el forrásokat, hanem azokat minél előbb akarja eljuttatni az adott szereplőknek. Azt is szeretnénk, ha havonta bizonyos adatokat nyilvánosságra kellene hozni. Egys zóval azt szeretnénk, ha átlátható viszonyok jellemeznék a költségvetést. Most önök arról fognak szavazni, tisztelt szocialisták és szabad demokraták, hogy érdekelteke ebben, vagy abban érdekeltek, hogy a jelenlegi átláthatatlan és zavaros viszonyok marad janak fenn. Színvallásra fogjuk most ezzel a szavazással bírni önöket. Köszönöm. (Taps az ellenzéki, felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki szólni ebben a vitában. Gom bnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselőcsoport, illetve képviselő. Kérdezem az előterjesztőt, kíváne reagálni két percben az elhangzottakra. Úgy látom, igen. Varga Mihály képviselő úré a szó két percben. Parancsoljon! VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt mindenképpen sajnálatos ténynek vagy árulkodónak tartom, hogy a Pénzügyminisztérium részéről ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatbavételéről szóló vitában senki nem volt jelen, és s enki nem volt hajlandó elmondani ezzel az üggyel kapcsolatban a kormány álláspontját. Ami pedig a hozzászólásokat illeti, köszönöm azokat a hozzászólásokat, amelyek javasolták ennek a vitának a megkezdését. Nagyon sokszor halljuk, hogy egyeztessünk, tárgya ljunk, beszélgessünk, és íme, van egy közpénzügyi törvénycsomag, erről most lehetne egyeztetni, lehetne tárgyalni. Egyáltalán nem mondjuk azt, hogy ez tökéletes, nyilván lehet mindenen javítani, és van arra mód, hogy a parlament módosító indítványokon kere sztül ezt megtegye. De azt nem lehet elfogadni, amit az MSZP hozzászólójaként Kékesi Tibor mondott, hogy azért kell elutasítani egy ilyen törvénycsomagot, mert úgymond ez politikai indíttatású.