Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról - ELNÖK (Mandur László):
1389 tudás, ennek a felhasználása ma már az oktatási rendszerben is egyre inkább szükségessé és elengedhetetlenné válik, és azon kell együtt gondolkoznunk, hogy hogyan lehet a megfelelő feltételeket megteremtenünk, és hogyan leh et ehhez a szükséges eszközöket és képzettséget biztosítani. Ami az eszközöket illeti, a képviselő úrral eltérő módon értelmezzük a Sulinet Expressz program tanulságait, hiszen ez a program jelentősen növelte az internettel és a számítógéppel való lefedett séget Magyarországon. Több tízezer pedagógus jutott számítógéphez ennek a programnak a keretében. Azt gondolom, ez jelentős hozzájárulás volt ahhoz, hogy saját tulajdonú számítógéppel is rendelkezzenek a pedagógusok. Az ma már termé szetes, hogy minden intézményben rendelkezésre állnak számítástechnikai eszközök, de bizony abban van közösen feladatunk, hogy növeljük ezt a fajta informatikai ellátottságot. Éppen erről szól az a fajta informatikai program, amelyet a miniszterelnök úr me ghirdetett évnyitó beszédében, és amelyet a Fidesz részéről azóta sajnos számos támadás ért, pedig ennek a programnak éppen az a lényege, hogy megfelelő eszközöket, megfelelő lehetőségeket biztosítsunk az iskolai munkában az informatika felhasználására. Am i pedig az illetményrendszert és a képesítési követelményeket illeti, bizonyára a képviselő úr is tudja, hogy már 1997 óta van egy olyan illetménykiegészítés, amely azokat a pedagógusokat illeti meg, akik az informatikai eszközöket használják, ezekkel dolg oznak. Szeretnénk akkor, amikor az új közalkalmazotti illetményrendszer kiépül, ennek a logikájára további illetménykiegészítéssel, többletjövedelemmel elismerni az informatikai eszközök megfelelő színvonalú, tanúsított használatát. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! 17 óra 28 perc van, és minden kérdés el is fogyott. Mielőtt szünetet rendelnék el, jegyzői bejelentést teszünk. Kérem, hallgassák türelemmel! Je gyző úr, parancsoljon! V. NÉMETH ZSOLT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a szünetben kerül sor a magyarazerbajdzsáni és a magyarbolgár baráti tagozatoknak a plenáris ülésterem patkójában történő megalakítására. ELNÖK (M andur László) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! 17 óra 28 perc van; háromnegyed 6ig szünetet rendelek el, utána határozathozatallal folytatjuk a munkánkat. Szünet! (Szünet: 17.30 - 17.52 Elnök: Mandur László Jegyzők: V. Németh Zsolt és Podolák György) ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A szünet végére értünk, folytatjuk a munkánkat. Kérem, hogy a tisztelt képviselők foglalják el a helyüket. A határozathozatalok következnek. (Zaj. - Az elnök csenget.) Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatbavételének elutasításáról ELNÖK (Mandur László) :