Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
1326 látják a jövőjüket, de ahho z, hogy ez megtörténhessen, nekünk is sokat kell még változtatni, a szóban forgó országokban pedig természetesen meg kell felelni az uniós elvárásoknak. Barroso elnök úr mondott egy nagyon érdekes adatot. Akkor, amikor ezt a bizonyos római szerződést aláír ták, amellyel létrejött az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Unió jelenlegi 27 tagállamából 15 még vagy nem volt önálló ország, önálló politikai állam, vagy ha az is volt, nem demokratikus körülmények között élt. Nagyon sok példát hozhatnánk fel arra, hogy mit is jelent és milyen eredményeket hozott az Európai Unió. Muszáj azt mondanom, hogy az, amivel a legtöbben vádolják, hogy ugyanakkor az Unió az európai országok versenyképessége tekintetében nem hozott sikereket, ehhez hozzá kell tennünk, hogy ez nem az Unió hibája. A versenyképességet szolgáló legfontosabb eszközök a nemzetállamok kezében vannak, például Magyarország kezében. Az Európai Unióban találunk olyan országokat - lásd Finnország vagy Dánia , amelyek a világ legversenyképesebb országaihoz tartoznak, sőt vezetik ezeket a listákat, és találunk olyanokat, amelyek lemaradtak, idetartozik, hozzáteszem, Magyarország is jelentős részben. Azaz nem szabad olyat elvárni az Európai Uniótól, amelyhez eszköze nincs, és ebből fakadóan nem tudja ezeket a célokat beteljesíteni. Hadd utaljak egyetlenegy kérdésre, amely a tegnap elfogadott berlini nyilatkozatból azért következik. Az elmúlt évek tele voltak vitákkal. Tele voltak vitákkal, főként azon, hogy hogyan is működjön a most már 27 tagú Európai Unió. E zeknek a vitáknak a lezárását jelentette volna, ha az úgynevezett alkotmányos szerződést be tudjuk vezetni. A magyar polgárok tudják - önök itt a parlamentben egészen biztosan , hogy a magyar parlament ezt a bizonyos alkotmányos szerződést másodikként fog adta el, ratifikálta. Mégsem látható ennek a folyamatnak a sikerrel kecsegtető vége, hiszen vannak olyan országok, ahol a népszavazás elutasította a ratifikálást, máshol pedig el sem kezdődött ez a folyamat, mert azt várják az ország vezetői, hogy ez az al kotmány bizony nem kapná meg a többséget. Ugyanakkor azt érzékeltem tegnap az állam- és kormányfőkkel való beszélgetések során, hogy határozott, de még egyelőre nem egyöntetű elszántság van a tekintetben, hogy a 2009es európai parlamenti választásokat meg előzően oldjuk meg azokat az intézményi kérdéseket, amelyek döntően arról szólnak, hogy hogyan fogunk dönteni, milyen kérdésekhez kell egyhangúság, hol lehet majd minősített többséggel dönteni, kinek milyen súlya lesz ezekben a döntésekben, nagyjából olyan keretek között, ahogyan ezt Nizzában egyszer már eldöntöttük. A magyar kormány nevében azt szeretném önöknek is elmondani és a nyilvánossággal is megosztani, nekünk az az álláspontunk, hogy a nizzai kompromisszum jó alap ahhoz, hogy 2009et megelőzően egy ezség szülessen intézményi kérdésekről, és szükségesnek tartjuk, hogy még a német elnökség ideje alatt olyan világos menetrend és mandátum fogalmazódjon meg, amelynek eredményeként egy kormányközi konferencián 2007 végéig, a portugál elnökség alatt befejez hetjük az intézményei kérdések megoldását, és akkor marad nagyjából egymásfél év arra, hogy valamennyi nemzet saját belső joganyagába is behelyezze ezt a döntést. Hozzáteszem, ez nem lesz problémamentes. Ma is látható, hogy vannak olyan nemzetek, vannak o lyan országok, amelyek ezt a bizonyos nizzai egyezséget, nizzai kompromisszumot szeretnék kinyitni. Én szeretnék ettől mindenkit óva inteni. Ha ezt egyszer kinyitjuk, alig lesz arra lehetőség, hogy 2009ig még egyszer megállapodjunk. Magyarorszá g az integráció elmélyítésében érdekelt. Külügyi, biztonságpolitikai, igazságügyi vagy migrációs tekintetben és többek között - s azért is szólok erről, mert az utóbbi időszakban ez nagy vita tárgya volt - energiapolitikai tekintetben is. S ha már itt tart unk, hadd térjek át az energiapolitikára, amely az elmúlt két hétben nagyonnagyon sok nyilvános politikai vita tárgya volt, sok politikus és sok szakértő szólalt meg ebben a kérdésben. Arról van szó, hogy Magyarország mit gondol arról, hogy a gázellátás b iztonsága hosszú távon hogyan teremthető meg. Ahhoz, hogy ebben okos vitát folytassunk és ne csak politikait, muszáj tudnunk egykét számot. Nem spórolható meg a dolog, mert túl könnyű politikai állításokat tenni anélkül, hogy az ember tisztában lenne a ré szletekkel. Ígérem, hogy se önöket, se a nézőket nem fogom untatni nagyon sok számmal, de
