Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz):
1311 mondom, oké, másoktól idézte, de van itt egykét saját vélemény: „Azt kell mondanom, hogy amit a Kossuth téren Wittner Mária mondott: forradalom van, az most valóra vált. Wittner Mária október 23ára akarta az újabb rendszerváltást vagy az igazi rendszerváltást, de úgy látszik, ezt a tömeg már nem bírta kivárni.” Magyarul: ma az egyébként alkotmányosan, demokratikusan működő Magyarországon újabb rendszerváltásra lenne szükség, és aki azt akarja, az a H ír TV riportere szerint nem bűncselekményt követ el. Aztán: „A tömegnek csalódnia kellett a rendőrségben, mert a rendőrség nem maradt a tömeggel, nem tartott ki mellette, nem állt ki mellette.” Magyarul: megvédett egy közintézményt attól a dúlástól, amitől aztán sajnos később nem tudta megvédeni. A százmillió feletti károkozástól, és el kell mondanom, attól a presztízsveszteségtől, amelyet a Magyar Köztársaság számára az jelentett, hogy a televízióját el lehetett foglalni. Még egy, ez a kedvencem: „Szabadsá g, ezt szeretnék a fiatalok, szabadság.” Ez lenne a szabadság? Tehát önök, akik itt gyakorlatilag kormányzati felelősséggé tennék, hogy milyen rosszak a kereskedelmi televíziók gyakorlatai, önök csak egyet kell hogy értsenek velem abban, hogy ez nem szabad ság. Ez egy garázda bűncselekmény. Mint ahogyan a köztársasági elnök úr is ennek minősítette. Az ORTT beszámolójával kapcsolatban - ezzel befejezve a felszólalást - hadd mondjam, hogy eltelt egy csomó év, és mi ezt a törvényt politikai egymásnak feszülés o kán folyamatosan nem tudjuk módosítani, korszerűsíteni. Lassan túlhalad rajta a világ. A digitális televíziózás megjelenésével gyakorlatilag nevetségessé válik a médiatörvény a jelenlegi formájában. Meg kell mondanom, abban bízom, hogy az a jelenlegi nevet séges, kereskedelmi televíziók között folyó verseny is megkérdőjeleződik, amelyre Tellér úr is utalt, hogy azonos típusú gagyival próbálnak azonos típusú gagyit legyőzni bizonyos műsorfolyamokban. Ha nekünk, politikusoknak kellene egy beszámolót tartani, h ogy mi mit teszünk ebben a dologban, vajon ezt a beszámolót elfogadnáke a médiában dolgozók? Az ORTT elfogadnáe tőlünk, hogy megállapodás hiányában, időnként saját kis politikai érdekeink érdekében évek óta hagyjuk ezt az állapotot? Utána évente pedig fe lállunk, és nagy lendülettel minősítgetjük az ORTTt, ami egyébként szívünk joga, törvény adta lehetőségünk. Mert mi megtehetjük, ők nyilvánvalóan viszont nem. Tehát igazából nem érzem sportszerűnek, hogy a saját törvényalkotási hiányosságainkat vagy éppen politikai megállapodásbeli képtelenségeinket az ORTTn kérjük számon. (17.20) Én azt gondolom, hogy egy nem túl jó törvény alapján próbál a lehetőségekhez képest jól dolgozni, és én ezért támogatom a beszámolójának az elfogadását. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ahogy jeleztem, a következő felszólaló CserPalkovics András, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! DR. CSERPALKOVICS ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most é n leszek az, aki a kormányt egy kicsit megvédi, aztán egy picit megdorgálja amiatt, hogy ma nincs itt. Valljuk be őszintén, hogy nemcsak a kormány nincs ma itt, hanem a politikai pártok hozzáállását a médiaszabályozáshoz, az ORTT munkájához azért mutatja a z, hogy körülbelül mennyien vagyunk ma itt a parlamentben. Ezen belül egyébként én sajnálom, hogy a kormányt nem képviseli senki, elsősorban azért, mert mégiscsak zajlik egy médiaegyeztetés a háttérben vagy az ORTT beszámolója mellett az új médiatörvényről , a digitális átállás kérdéseiről, a jogharmonizáció kérdéseiről, és ezért jó lett volna, azt gondolom, ha egyébként ezeken a tárgyalásokon viszonylag szakmai érvek alapján, jó hangulatban, tárgyilagosan zajlik a vita, a beszélgetés, az eszmecsere. Pont ez ért jó lett volna, ha a kormány ma itt van, mert ezt a hangulatot talán tovább lehetett volna vinni.