Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
1307 Én csak azt mondom, hogy azt tudjuk számon kérni, amit törvénybe iktattunk. Amit nem, azt hiáb a. Társadalmi folyamatokat - amikről egyébként nem fogok hosszan szólni, itt már elemezték - az ORTTn mint hatóságon számon kérni, azt gondolom, lehet egyébként, csak nem megyünk vele semmire. (17.00) Az ORTT a médiaszabályozással tud foglalkozni, olyan t örvények alapján, amit mi adunk neki, a társadalmi folyamatok különböző alakulását jóval szélesebb spektrumon kell vizsgálnia. Ez egy alapkérdés, amit ön vetett fel (Kontur Pál felé fordul.): költői. Mondja meg nekem valaki, ha nekem van egy kiskorú gyerme kem, itt többször szó esett róla, az ORTT a felelős azért, hogy mit néz a televízióban, vagy én? Ezt a dolgot ebben a társadalomban meg kell beszélni, mert én nem kérhetem az ORTTtől számon, hogy én megengedeme a gyerekemnek, hogy mit nézzen a televíziób an, mint ahogy ön mondta, hogy rendkívül el nem ítélhető módon megszabta a gyermekeinek, hogy mit nézhetnek a televízióban és mit nem. Tehát a társadalom felelőssége és az egyén felelőssége nem kiváltható azzal, hogy az ORTTre mutogatunk. Én csak ennyit s zerettem volna mondani. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Újabb kétpercesek születtek. Pettkó András, Magyar Demokrata Fórum, parancsoljon! PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lukács Zoltán ké pviselőtársam felszólalásához szeretném azt mondani, hogy nem valószínű, hogy nincs itt a kormány, hanem biztos, hogy nincs itt a kormány az ülésteremben. Azt gondolom az MDF képviselőjeként, hogy a kormányt nem érdekli ez a vita, nem érdekli az, hogy az ö t parlamenti pártnak a vezérszónoka vagy a többi képviselő, aki veszi a fáradságot, hogy bejön az ülésterembe, elmondja az álláspontját, a kormány nem kíváncsi a mi véleményünkre, azért nincs itt az ülésteremben. Természetesen magam is tudom, hogy nem köte lessége a kormány bármelyik képviselőjének itt ülnie, ettől függetlenül jó lenne, hogyha itt ülne. Gulyás Dénes képviselőtársamnak pedig azt mondom, hogy nem értek vele egyet. Nekünk, országgyűlési képviselőknek nemcsak mindig azt kell észrevennünk, ami ro ssz, vegyük már végre észre azt, ami jó. Márpedig valljuk be, hogy jó, hogy az ORTT fellépett, és ennek következtében tulajdonképpen ez egy - mondjuk így - részsiker, ezeknél a műsoroknál már nem minden tíz műsorból tizet lehet támadni, csak tíz műsorból t alán egyet vagy kettőt lehet támadni. Ez is egy részsiker. A végső cél, hogy a tízből nullát lehessen az országgyűlési képviselők erkölcsi többsége szerint bírálni vagy támadni - vagy a televíziónézők szerint. Mindenesetre azt gondolom, hogy itt az ORTT am it tudott, azt megtette. Bókay Endre képviselőtársamnak pedig azt mondanám, hogy vele is vitatkozom. Én azt állítom, hogy ma a budapesti 1420 év közötti diákok körülbelül 6070 százaléka azt a tevékenységet végzi, amit én néhány felszólalással előbb mondt am, hogy egyszerre az interneten nézi a televíziót, chatel, a barátnőjével beszélget, és még nem tudom, mi mindent csinál. Természetesen vidéken nem ekkora az internetpenetráció, ezért a vidéki diákok tekintetében ez nem így működik. Azt gondolom, hogy ige nis a XXI. században vagyunk, és ezekre a kihívásokra nekünk, országgyűlési képviselőknek itt a parlamenti patkóban párbeszédet folytatva meg kell találni a lehető legjobb megoldásokat. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen. Szaporodtak a kétpercesek. Pető Iván, Szabad Demokraták Szövetsége, parancsoljon!