Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1213 infláció fölött emelkedik a családi pótlék értéke; 2005. január 1jétől pedig egy új családtámogatási rendszer jött létre , amely mintegy másfél millió család számára jobb, kedvezőbb helyzetet teremtett: a gyerekek után járó családi pótlék közel duplájára emelkedett. Azt gondolom, hogy ez egy lényeges és jó irányú változás volt. Hasonlóképpen a gyes rendszerének továbbfejlesz tése, amikor is valódivá tettük a nagymamagyest; nemcsak szavakban, hanem cselekvésben is, igen, nyugdíj mellett is igénybe vehető a gyes, ha így dönt a család, és lehetővé tettük, hogy a gyermekgondozási segély mellett munkát végezhessenek a szülők. Jelen tős változás történt a lakástámogatási rendszerben, hogy a családok számára a lakhatás valóságos esély, lehetőség legyen; a családok számára megfelelő méretű lakások álljanak rendelkezésre. Így a szociálpolitikai támogatást jelentős mértékben megnöveltük, létrehoztuk a félszocpoltámogatást a használt lakások esetében; bevezettük a Fészekrakóprogramot; vagyis a feje tetejéről a talpára állítottuk a lakástámogatást: nem a vagyonosodást szolgálja a kamattámogatás útján, hanem éppen a kezdő családok fészekrak ását, lakhatását segíti. Bevezettük a babakötvényt 2006. január 1je óta, ami azt jelenti, hogy minden megszülető gyerek azonnal a bankszámláján tudhat 40 ezer forintot, és 7 és 14 éves korukban a rászorulók további 42 ezer forintos állami támogatást kapna k, járulék, illeték- és adómentesen. Ehhez számos más támogatás is kapcsolódik. Mindezek következtében a demográfiai mutatók 2006 óta javultak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tavaly csaknem 100 ezer gyerek született, itt az elmúlt három esztendőben megfordult a trend. Bízom abban, hogy az Országgyűlés a „Legyen jobb a gyerekeknek” 25 éves program tárgyalásakor további olyan intézkedést tesz, ami a családok számára kedvező feltételeket teremt. Kö szönöm a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, az SZDSZ frakcióvezetőhelyettese: „Véleményszabadság, szólási szabadság - és akik ezeket nem tűrik” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben többen elmarasztalták a Fideszt az antiszemita szélsőjobboldallal való kokettálás mi att. Magam is ezt tettem egy hete. Sokan elmondtuk, miért tűrhetetlen az Árpádsávos zászló köztereken való használata, és miért tűrhetetlen annak mentegetése. A legfontosabb érvünk az volt, hogy az Árpádsávos zászló egyértelmű antiszemita kód. Úgy tűnik, hogy ezt a tényt, miszerint ez a politikai szimbólum a XX. és XXI. századi magyar történelemben egyértelműen antiszemita kód, a Fidesz és a KDNP politikusain kívül majd’ mindenki tudja. Biztosan értik a zászló fenyegető jelentését a magyar zsidók, és bizt osan értik a zászló mentegetésében megbúvó bátorítást a magyar zsidógyűlölők. Néhány napja arra a nagyszerű időszakra próbáltunk meg emlékezni, amely a pirosfehérzöld trikolórt tette nemzeti lobogóvá. Arra a időszakra próbáltunk meg méltón emlékezni - ez t tette meg Gábor is a tojászivatarban, Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor a Petőfiszobornál , amely megteremtette a modern politikai szabadságjogok rendszerének alapjait hazánkban. Mi, liberálisok a szabadságot az egyik legfontosabb értékként tiszt eljük és védjük, de nemcsak számunkra evidencia, hogy a szólás, a gyülekezés és a sajtó szabadsága nélkül nem lehet szabad életről, nem lehet demokráciáról beszélni. És ha ezen demokratikus alapértékekre gondolunk, ha arra gondolunk, hogy ezen alapvető egy éni és közösségi szabadságjogok a tartópillérei annak a liberális jogállamiságnak, melyet a rendszerváltó alkotmányozó atyák kialakítottak - távolabbról nézve és pontosabban fogalmazva: melyet a magyar nép 1848tól több nagy nekifutással, sikeres küzdelmek és fájó kudarcok árán szó szerint vérrel és