Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám)
1202 hogy a törvényjavaslat tárgyalása eljuthatott a részletes vita lezárásáig, azt mutatja, hogy a tisztelt Országgyűlés is látja, nincs igazán mozgástér, nincs alternatíva ebben a kérdésben. Az általános vita során is előtérbe került: az aran yrészvény egy speciális jogosítvány, amely meghatározott célból jött létre. A részvényt a privatizáció folyományaként, annak érdekében hozta létre az állam, hogy a magánosítás utáni átmeneti időszakban biztosítani tudja, hogy a közellátás biztonsága, a köz szolgáltatások folyamatos fenntartása ne kerüljön veszélybe. Az aranyrészvény a célját betöltötte, az átállás, az átmeneti idő letelt, így ezen jogosítvány fenntartásához nem fűződik méltányolható érdek. A törvényjavaslat tárgyalásából úgy tűnik, hogy a ja vaslat elfogadásának kötelezettsége mindenki számára egyértelmű. Annak ellenére, hogy a benyújtott módosító indítvány nem tükrözi azt a vitát, amely a törvényjavaslat általános vitájában lezajlott, fontosnak tartom hangsúlyozni a következőket. Az Európai B íróság még a nemzetgazdasági szempontból érzékeny társaságok esetében is csak a közérdek, a közrend biztonságát feltétlenül elősegítő, arányos, a cél eléréséhez szükséges mértéket át nem lépő, kellően pontos és bíróság előtt megtámadható állami intézkedése k tekintetében mérlegelhetné azok megengedhetőségét. Magyarországon az energetikai szektorban a hatályos törvények egyértelmű és széles jogosítványokat biztosítanak a hatóság számára egyes tulajdonosi döntések kontrollálására, a társasági iratok, döntések megismerésére. A hatályos szabályozás így biztosítja azokat az eszközöket, amelyek az energetika területén a közellátás biztonságának fenntartását szolgálják. Minden további jogosítvány kialakításakor azt kell mérlegelni, hogy az nem tekinthetőe a már meg lévő jogosítványok mellett túlzónak, aránytalannak, felesleges állami beavatkozásnak. Amennyiben ezek az új jogosítványok szükségtelenek, hiszen létezik mellettük megfelelő hatósági intézkedési jogkör, az Európai Bíróság azt a tőke szabad áramlásának gátja ként értékeli és elutasítja. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években az ágazati törvényekben megtörténtek azoknak a biztonsági elemeknek a kialakításai, amelyek immár hatósági úton biztosítják a közellátás biztonságához fűződő érdek teljesülését. Ebből kö vetkezően nincs szó állami érdekekről, jogokról való lemondásról, hanem ezen érdekeknek az európai joggyakorlattal összeegyeztethető kialakítását kell megoldani. Ez megvalósult, így aggálytalanul lehet rendelkezni az aranyrészvény megszüntetéséről. Mindeze kre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot a módosító javaslattal együtt fogadja el. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, a mai napon napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Harrach Péter) : Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. Az ülé snapot bezárom. (Az ülésnap 22 óra 4 perckor ért véget.) 2007. március 20 (58. szám)