Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 19 (57. szám) - Lasztovicza Jenő (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Itt a beteg, hol a beteg? III.” címmel - ELNÖK (Mandur László): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter:
1144 jogviszonya, vagy éppen nyugdíj mellett vagy egyéb munka mellett végzi. Tehát az új igazolvány már erre a problémára is egyértelműen választ ad. Én remélem, hogy addig se lesz ebből különös ebb fennakadás, hiszen a szabályok viszonylag tiszták és pontosak. Ennek kapcsán ki is fogunk adni egy kiadványt a falugazdászokon keresztül, hiszen továbbra is az MGSZH végzi ezt a tevékenységet, ebben sincsen semmilyen változás, tehát sehova máshova nem kell menniük az őstermelőknek az ilyen ügyeikkel. Én azt gondolom, hogy ilyen értelemben nem magának a rendszernek az elve, hanem a szisztémája felülvizsgálatra szorul, és én úgy gondolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , e zt tökéletesen tudja rendezni egy új kártya, egy intelligens kártya. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.) Lasztovicza Jenő (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Itt a beteg, hol a beteg? III.” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések végére értünk. Az utolsó azonnali kérdés következik. Lasztovicza Jenő, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségü gyi miniszternek: „Itt a beteg, hol a beteg? III.” Öné a szó, képviselő úr. LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az alkotmány rögzíti, hogy a Magyarországon élőknek alkotmányos joguk az egészséghez való jog. Én azt h iszem, hogy ez nagy felelősséget jelent az ön tárcájának, különösen most, az önök reformnak álcázott egészségügyi átszervezése kapcsán. A nemzetközi szakirodalomban már rég túlléptek azon, hogy a lakosság egészségi állapotáért az egészségügy csak 15 százal ékban tehető felelőssé. Ma ez az arány 3540 százalék. És hol van az a nagy dérreldúrral folyamatosan hangoztatott, önök által hirdetett igazságosság, esélyegyenlőség akkor, amikor az önök által kiküldött beutalási rendek nagymértékben ellene mutatnak eze knek a szép szavaknak? Vagy az a kérdés, hogy ön nem is látta ezeket az anyagokat, mert lehet, hogy ha ön ezt látta volna, azt mondta volna a szakértőinek, hogy ezt azonnal át kell dolgozni? Mondanék egykét konkrét példát. A balatonfüredi szívkórház kardi ológiai ellátási területe csak a balatonfüredi kistérség 22 ezer lakosára szól. Mi van a megye maradék 350 ezer lakosával? Vagyis infarktusos esetben a beteget először Veszprémbe kell hozni, de ha itt nem tudjuk ellátni, mert nincs meg a megfelelő lehetősé g, akkor onnan visszük Balatonfüredre, amikor egyenesen Füredre is lehetne vinni. Vagy legalább ennyire érdekes, hogy a szívbetegek rehabilitációjára létrehozott, országos feladatokat ellátó szívkórházi rehabilitációs 393 ágy beutalási területe szintén csa k Balatonfüredre szól. De az is érdekes, hogy a cukorbetegeknek Veszprém megyéből inzulinbeállításra Győrbe kell utazni. Ki finanszírozza ezeket a pluszköltségeket, és mi van akkor, ha a beteg ezt a hosszú utat nem éli túl? (Babák Mihály: Meghal! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Molnár Lajos egészségügyi miniszter urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Be kell hogy valljam, fáradh atatlanul kell ugyanazt ismételnem: ha a területi ellátási kötelezettségről valaki nem nagyon akar érteni valamit, akkor nem fogja megérteni - önök ezt teszik. Még egyszer elmondom: a területi ellátási kötelezettség nem azonos a betegbeutalási renddel, ami t ön egyébként szövegszerűen is összekevert a kétperces