Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 19 (57. szám) - Rónavölgyi Endréné (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - „A járóbeteg-szakrendelés jövőjéről” címmel - ELNÖK (Mandur László): - RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
1134 Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat egy percben. Parancsoljon, öné a szó. DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitká r : Képviselő úr, a Magyar Posta nem veszteséges. A Magyar Posta stratégiája modernizációs lépéseket éppen úgy tartalmaz, mint gazdasági racionalitásokat. Még egy nagyon fontos: az ön által említett módosítás pontosan a jelenlegi szabályozás pontosítását és egyértelművé tételét szolgálja az egyes munkaügyi törvényekben. Nem teremtünk átláthatatlan helyzeteket, semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók szabályozatlan piaci mechanizmusokat hagyni. A liberalizáció mellett vagyunk, a verseny mellett vag yunk, ugyanakkor tiszta, világos, átlátható verseny mellett. Köszönöm szépen. Rónavölgyi Endréné (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - „A járóbetegszakrendelés jövőjéről” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, á llamtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Rónavölgyi Endréné, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: „A járóbetegszakrendelés jövőjéről” címmel. Képviselő asszony, öné a szó. Parancsoljon! RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hónapokban az egészségügyi reform felgyorsult, mondhatnánk, az egészségügyi kormányzat direktbe kapcsolt az átalakítást illetően. Naponta látjuk, hogy a kórházak körüli átszervezés, kapacitások koncentrálása bizony os helyeken, az aktív ellátás csökkentése milyen szakmai és lakossági kritikák kereszttüzébe került. Talán ez érthető is, hiszen minden változás egyfajta bizonytalanságot is tartalmaz. Én most kizárólag a kistérségek egészségügyi ellátására és az ott meger ősítendő járóbetegszakellátást biztosító rendelőintézetekre fókuszálok. Azzal, hogy a fekvőbetegintézeteknél sok helyen a kapacitás csökkent, egyértelmű, hogy a járóbetegszakrendeléseken egyre több beteg fog megjelenni, hiszen itt kell ellátni lehetőleg kórházi bennfekvés nélkül a betegeket. Megjegyzem, az emberek szívesen vállalják ezt a gyógyítási formát, hiszen csak akkor szeretnek kórházba menni, ha az igazán indokolt. A kérdés, hogy az egészségügyi kormányzat mikor szándékszik és milyen ütemezésben áttekinteni a járóbetegszakrendelések kapacitásait, mikortól lehet újabb óraszámbővítésekre, kapacitásbővítésre pályázni, s milyen mértékben fogják az ehhez szükséges eszköz- és műszerfejlesztést támogatni. Az országban, különösen vidéken, olyan kistérség i központokban, mint például Szerencs, valószínűleg nagy szükség lesz arra, hogy minden szakterületen legyen az ott élő emberek számára elérhető szakrendelés a sebészettől az urológiáig, lehetőleg minél több szolgáltatást helyben kaphassanak meg. Hogy erre az önkormányzatok és a kistérségek rákészülhessenek, időben kell tudnunk, hogy lesze lehetőség új szakmák beindítására, illetve a meglévők bővítésére. Szintén fontos tényező, hogy a jelenlegi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) v olumenkorlátokat feloldjáke és mikor, hiszen ha egy beteget a háziorvos helyben akar kivizsgálni, ahhoz akkor szükséges labor- és ultrahangkapacitások bővítése is, amelyek jelenleg korlátozva vannak. Várom a válaszát. (16.10) ELNÖK (Mandur László) : Köszö nöm szépen, képviselő asszony. Molnár Lajos egészségügyi miniszter úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!