Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 19 (57. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1110 változatát nyújtotta be. Valamennyi képviselőtársam ezt az új válto zatot az informatikai hálózaton keresztül tájékoztatásként megkapta. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekr e elnöki jogkörben terjesztettem elő ajánlásomat. Ezt képviselőtársaim az elektronikus futárpostával megkapták. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről EL NÖK (dr. Szili Katalin) : Most napirendmódosításra irányuló kezdeményezésekről döntünk elsőként. A Fidesz képviselőcsoportja napirendi ajánlás kiegészítésére kilenc indítványt terjesztett elő. A Házszabály 47. § (6) bekezdése értelmében ezekről vita nélkül döntünk. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fideszképviselőcsoport indítványának megfelelően a kiegészítésekről gépi szavazással döntünk. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a budapesti 4es, Budapest, Kelenföldi főpályaudvarBosnyák tér közötti metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/1376. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítvá nyt 118 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészítie az ülés napirendjét a kormányzati negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszé ki vizsgálatáról szóló H/1723. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 120 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett utasította el. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a z Országgyűlés 116 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el az indítványt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészítie az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/1720. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra irányuló indítványt 119 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/1719. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítvá nyt 127 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, továbbá a közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyi lvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.