Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 19 (57. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP):
1096 Én azt kérem, hogy ha valóban arról van szó, hogy párbeszédre van szükség, nyugalomra van szükség, akkor lehetőleg ne azzal kezdjék a politikai felek, hogy a másikról valótlanságot állítanak, a másikkal szemben hisztériakampányt folytatnak, hiszen Gyurcsány úr pontosan tudja, hogy a Fideszfrakció, a FideszMagyar P olgári Szövetség sem nem antiszemita, sem pedig szélsőségesekkel nem rokonszenvezik (Moraj az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Ah!) , nem támogat ilyeneket, hiszen én magam itt, a parlamentben kétszer elhatárolódtam tőle. Egé szen pontosan tudja, hogy a FideszMagyar Polgári Szövetség nem folytat kettős beszédet. Mi március 15e kapcsán mindig is békés ünneplésre szólítottunk föl (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) , a március 15ei ünnepségünk békés volt, 200 ezer ember - az M TI szerint, bocsánat... (Derültség az MSZP padsoraiból.) Önök most a Magyar Távirati Iroda tudósítását nevették ki éppen. A Magyar Távirati Iroda szerint (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: ...nem tudott számolni!) 200 ezer ember ünnepelt. Mindenki egyetért vele, jó lenne, ha önök is egyetértenének azzal, hogy március 15én soha ennyien békésen nem ünnepeltek. Nekünk nem fáj az igazság - kérem, hogy önöknek se fájjon az igazság! Valóban gondolkodjanak azon, hogyan lehet szavahihetőséget, hitelességet felépíte ni! De az biztos, hogy nem egy hiteltelen és olyan miniszterelnökkel, aki a 16 perces beszédéből 14,5 percet a Fidesz támadására és a Fidesz mögött álló szavazók támadására vesztegetett. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, tö bbek között: Szégyelld magad! - Már nincs mondanivalója!) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Semjén Zsolt frakcióvezető urat illeti a szó, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. (Zaj az MSZP padsoraiból. - Az elnök megkocog tatja a csengőt.) Öné a szó. DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Empatikusan!) Ön azt mondotta, hogy a kormánybuktatási szándék megbukott. Ezzel szemben áll az, hogy ön és kormánya bukott meg szakmai és morális értelemben, hiszen válságba sodorták az országot; szavahihetetlenné váltak, a nép megtévesztésével a nép felhatalmazása nélküli diktátumokat hoznak. Most a népszavazásnál meglesz a magyar nép (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mit vársz?) lehetősége arra, hogy ezt az elégtelent beírja ön és kormánya bizonyítványába (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jézusom!) , mégpedig azzal, hogyha a nép elutasítja azt, hogy kihúzzák a földet a lábunk alól, hogy elprivatizálják a kórházainkat ( Derültség és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) , hogy tandíjat fizettessenek, hogy vizitdíjat fizettessenek velünk. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) (13.30) A március 15ei rendezvényekkel kapcsolatban bárki megnézheti azokat a felvételeket, amely rendezvényeket a KDNP a Pilvax kávéházban, illetve szövetségesünk, a Fidesz az Erzsébet hídnál tartott. Március 14én 200 ezer ember (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: A Pilvax kávéházban! - 250!) hitet tett a márciusi ifj ak öröksége mellett; hitet tett a szabadság, a béke és az igazságosság mellett. Az, hogy Budaházy urat egy másik történetbe (Derültség a kormánypárti padsorokban.) hogyan sikerült becsempészni (Moraj és szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Az el nök megkocogtatja a csengőt.) , e tekintetben Szilvásy urat kellene megkérdezni, és azt gondolom, ideje lenne annak, hogy magyarázatot adjon nekünk, miért éppen március 15én sikerült fél év után letartóztatni (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ez az! A szegénység védelmezője! - Az elnök csenget.) , miért pont a Fideszrendezvény közepén, március 15én, 16 óra 57 perckor sikerült a