Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 13 (56. szám) - „Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6 autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Ból... - BÓKAY ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
1068 BÓKAY ENDRE (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Almássy Kornélnak szeretnék válaszolni a szakaszolással kapcsolatban. Azért fontos a szakaszolás, mert ebből egy terület kiemelkedik. Tehát nagyon nehézkesen lenne megvalósítható, nem lehet összemosni. Azzal együtt teljesen egyetértek önnel, hogy jobb és előnyösebb lenne, ha egyszerre hirdetnék meg úgy, hogy Dunaújvárostól az országhatárig tartó. De ezek különböző készültségben vannak, tulajd onképpen nincsenek előkészítve bizonyos területek, nincsenek kivásárolva a kisajátított területek, nincsenek egyeztetések. Tehát nem történtek meg azok az előkészítések, amelyek miatt ezeket csak úgy át lehetne adni, és elkezdődhetnének a munkák. Itt, a sz akaszolás során tulajdonképpen egyedül a SzekszárdBóly közötti területen a régészeti feltárások befejeződtek, pontosabban: év végéig befejeződnek, tehát itt történik meg az, hogy el lehet kezdeni a munkát. De hangsúlyozom, hogy az eddigi tájékoztatás szer int, amit elmondtak tulajdonképpen a szakemberek, a további szakaszokon a folytatás nem olyan nehézkes, mint kizárólag ezen a területen. Ott nem kell alagutakat építeni, nem kell völgyhidakat építeni. A magunk részéről ehhez úgy állunk hozzá, hogy nekünk m indegy, de nagyon fontos, hogy minél hamarabb elkezdődjön, és főleg ezen a nehéz szakaszon legyünk túl, és a munkák meginduljanak és folyjanak, mert ha 2010 elejére lesz kész, akkor is nagyon jó a városnak, mert végre egy hiányt tudunk pótolni, ami a város működéséhez és a programok megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. Elnök úr, köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Lengyel Zoltánnak adom meg a szót. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szó t, nehogy azt higgye valaki rólam, hogy az autópályaépítés ellen beszélek, ez nem igaz. Messzemenően annak a híve vagyok, hogy ezek az autópályák, amiket megterveztek, mihamarabb megépüljenek. Továbbra is kérdés marad számomra, hogy miért ez a megoldás, b ár tudjuk, hogy van az országnak teherbíró képessége és van egy politikai kényszer, ami között őrlődik az autópályaépítés mint magas költségigényű nemzeti beruházás, de azt is tudjuk, hogy az M1es és az M5ös autópálya mint koncessziós beruházás, mindket tő teljes egészében sikertelen volt. Egyetlenegy évet tanultam szakközépiskolában útépítést, akkor azt hittem, hogy az utat az elejétől a végéig építik, most már rá kellett jöjjek, hogy politikai érdekek vezérlik az útépítést, és a politikai érdekek határo zzák meg azokat az útszakaszokat, amiket valójában mindig megépítenek. Ennek ellenére azt kérem a tisztelt Háztól, a képviselőtársaimtól, hogy érjük el, hogy mihamarabb kapjunk az elmúlt évek különböző koncessziós és egyéb megoldásairól egy tiszta képet. S zükségünk van erre azért, hogy nyugodt lélekkel tudjuk megnyomni a gombot a 6os autópálya megépítésére, és reményeink szerint nyugodt lélekkel tudjuk megnyomni a gombot minél hamarabb a 8as autópálya megépítésére, hiszen a nemsokára átadásra kerülő dunaú jvárosi híd kihasználtsága, a felhordása nem lesz meg abban az esetben, ha a 6os autópályára nem fogjuk rákötni a 8as autópályát legalább Sárbogárdig, de leginkább Veszprémig. Azt kérem önöktől, hogy ebben legyenek partnerek, lássunk tiszta képet, és rem élem, hogy nemcsak a 6os autópályának, hanem a többi megtervezett autópályának az építése is mihamarabb elkezdődhet. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk az írásban előre jelentkezett képviselők sorát; utolsóként H almai Gábornéé a szó. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP) :