Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 25 (25. szám) - A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES (MSZP):
866 A köz gyógyellátás témáját szeretnénk a Szociális Minisztérium ágazatába átvinni, valóban oda tartozik, nem egészen az egészségügynek a feladata, de kétségtelen, hogy összefonódik, és nem lehet kristálytisztán külön kezelni a két kérdést. Szeretném azonban monda ni, hogy a közgyógyellátás témája a kormány előterében van, figyelünk rá, és mindenképpen követjük az eseményeket, sőt szeretnénk is minél több és jobb ellátást biztosítani a rászoruló betegeknek. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kös zönöm, képviselő úr. Iván László képviselő úr kétperces hozzászólása következik. DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Nagyon szépen kérem, és figyelmükbe ajánlom mindannyiuknak, hogy az Európai Bizottságnak, az Európai Uniónak van néhány nagyon fontos ajánlása az idő södők, időskorúak ellátását illetően, és én ezt szeretném itt is fölvillantani, hogy bármilyen csomagban, bármilyen reformtörekvésünkben erről semmiképpen ne feledkezzünk el, kvázi garantálni kellene ezeket a szempontokat. A Bizottság dokumentumában szerep el közös célként az egészségügyi ellátáshoz és az öregek ápolásához való általános hozzáférés megteremtése, az ellátás magas minősége - nem beszűkítése - és a hosszú távú finanszírozhatóság. Persze, mindenki küzd azzal, hogy hogyan. De az EUtagországok eg észségügyi rendszerei az előtt a feladat előtt állnak, hogy a három célt összhangba hozzák. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való általános hozzáférést, egy minőségileg nagy értékű egészségügyi ellátást és az egészségügyi rendszerek hosszú távú finanszíro zhatóságát azért említem, mert most kell előkészítenünk és megalapoznunk azt, hogy a hálózatban az aktív ellátás, a krónikusellátás és az ápolás egy olyan közös rendszerben találkozzék össze, hogy ennek a finanszírozása akár költségvetési alfejezetként is, szociálegészségügyi, gerontoszociálegészségügyi problémaként fölvetve külön fejezetben, alfejezetben kerüljön esetleg megfogalmazásra. Ezt többször is javasoltam. Tudom, nem könnyű a kérdés, de én szeretném, ha gondolkozná nk ezen, s ha egy mód van rá, ez kerüljön bele a következő reformtörekvéseinkbe. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Több kétperces jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Barabásné Czövek Ágnes képviselő asszonynak, a Szocialista Párt részéről, 10 perces időkeretben. BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársak! Én egy kicsit a gazdasági részéről szeretnék ennek a törvénytervezetnek szólni; addig össze lehet gyűjteni az újabb kétperceseket az adott gyógyszerészeti témákban. Az elmúlt, körülbelül egy évtizedben alakultak ki a jelenlegi patikák, a jelenlegi patikahálózat, lettek magántulajdonossá a gyógyszerészek, megerősödhettek vállalkozásaikban, és úgy gondolom, eljött az ideje annak, hogy változtassunk is, hiszen ebben az időszakban a gazdasági életben ugyanezek a folyamatok lejátszódtak, és az élet mindennapi változásait az adott törvények is követték. Abban a kisvárosban, ahol én élek, az elmúlt tíz évben a meglévő patikák mellé még két patikát sikerült nyitni, alapítani. Az összesből négy a szűken vett belvárosban van, egy a kórház mellett, egyet nagy nehezen, a meglévő patikusok ellenére sikerült nyitni - a törvényeknek megfelelően, rögtön hozzáteszem, de az ellenállás és a szembenállás megvolt , és egyet szintén nyitottak, azt viszont az önkormányzat ellenére, ami nem működik, nem úgy működik, nem igazán a betegek érdekét szolgálja. Amiről szót váltottunk, bizony az életformánk megváltozott, nagyon sok új része lett az életünknek, felg yorsult, utazunk, úton vagyunk, sokfelé megfordulunk, és ezenközben bizony