Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 17 (22. szám) - „Új Magyarország fejlesztési terv” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BAKONYI TIBOR (MSZP):
517 legújabb hír, sőt veszélyben az uniós források, az M6 forgalomba helyezési engedélye késik, sőt tudjuk, hogy például az M7 a utópálya egyes szakaszai is több mint fél évvel később lesznek átadva. Azt látjuk tehát, hogy a kormányzat nem készíti elő megfelelően ezeket a beruházásokat, pedig erre nagy szükség lenne, mert ezt az 1300 milliárdot, illetve az operatív programok pénzeit csak akkor lehet lehívni, hogyha előkészítik, megfelelő előkészítés lesz, megfelelően végrehajtott beruházások - ehhez viszont kormányozni kéne. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Bakonyi Tibor ké pviselő úrnak, a szocialista párt frakciójából; őt majd De Blasio Antonio európai parlamenti képviselő úr követi. DR. BAKONYI TIBOR (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Új Magyarország fejlesztési terv kapcsán a középmagyarországi régióról kívánok néhány szót szólni. A középmagyarországi régió különleges helyzete és az országban egyedülálló sajátosságai miatt mindig is kiemelt szerepet játszott. Ez az ország legsokoldalúbb régiója, mindazon adottságokkal rendelkezik, amelyek Európa egyik vezető tér ségévé tehetik. Gazdasági szerepe, infrastrukturális igényei, társadalmi sajátosságai miatt fejlesztése egyedi megközelítést igényel. Az elmúlt évek területpolitikai döntései nyomán a középmagyarországi régió nem vált szét, hanem egységes térszerkezeti el emként kezdi meg a következő tervezési időszakot. Ez nagy kihívás elé állította mind az Új Magyarország fejlesztési terv készítőit, mind a régió tervezőit, hiszen ezt a régiós sokszínűséget, az eltérő fejlesztési igényekből fakadó sajátos szükségleteket ke llett összehangolni, ami Pest megye és a főváros szoros együttműködése révén koherens, a valós igényekre épülő tervezési dokumentumokban ölt testet. A 200713as időszakban az elsődleges feladat a versenyképesség és a foglalkoztatás növelése, amely ugyanak kor egy sor sajátos szabály érvényesülését is eredményezi. A jelenlegi kedvezőbb besorolásból az új célterületbe történő bevezetést segíti az az átmeneti támogatási rendszer, amely - kiegészülve a kormány Brüsszellel folytatott tárgyalásainak eredményeivel - megkönnyíti a középmagyarországi régióban EUtársfinanszírozással tervezett fejlesztések megvalósítását, valamint további könnyebbséget jelent a régiónak a plusz 140 millió eurós forrás. Az átmeneti támogatásra vonatkozó szabályozásból adó dik, hogy régiónk a jövőben csak a strukturális alapok egy előre meghatározott keretéből gazdálkodhat. (14.40) A középmagyarországi régió által a következő tervezési időszakban felhasználható támogatás nagysága mintegy 460 milliárd forint, amelyből az Eur ópai Szociális Alap által finanszírozható fejlesztésekre körülbelül 110, az Európai Regionális Fejlesztési Alap keretében megvalósítható beruházásokra pedig körülbelül 350 milliárd forint fordítható. Tekintettel a régiót a strukturális alapokból megillető véges keretekre, különösen hangsúlyossá válik a kohéziós alap biztosította fejlesztések szerepe, amelynek segítségével további mintegy 500 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg. Budapest főváros önkormányzatának közgyűlése többször tárgyalt a 200720 13as felkészüléssel kapcsolatos feladatokról, véleményezte az Új Magyarország fejlesztési tervet, és a középmagyarországi régió operatív programját, valamint összeállított egy listát annak érdekében, hogy elősegítse az ágazati tervezők munkáját az egyes operatív programok tartalmának, azok prioritásainak és tervezett műveleteinek kialakításakor. Jól jellemezi az előttünk álló feladatok komolyságának felismerését, hogy a Fővárosi Közgyűlés a tárgyban hozott határozatait egységesen, ötpárti támogatással, el lenszavazat nélkül hozta meg. A közgyűlés döntése hozzásegítette a fővárost ahhoz, hogy a középtávú városfejlesztési tervben a