Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 16 (21. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter:
350 mi lenne a megoldás, hanem azért, mert egy nagy akadály van a megoldás útjában. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ha egy szóval szer etném kifejezni, hogy mi a válság megoldásának az útja, akkor talán azt kellene mondanom, hogy nemzeti egység vagy együttműködés. Azonban ennek két olyan lehetősége van a parlamentben, amely egyik sem áll most a mi rendelkezésünkre. Az egyik egy nagy legit imációval, egy erős legitimációval bíró kormányzat, és a mai nem ilyen. Sőt az ezt követő önkormányzati választások gyengítették is a legitimációját. A másik lehetőség a politikai oldalak összefogása. Ez az, aminek az útjában van egy nagy akadály, és ez az , amit onnan el kellene gördíteni. Történelmünk során többször, nagyon sokszor volt példa arra, hogy nem sikerült a nemzeti egységet megteremteni. Ilyen volt Mohács után például. De Trianon után volt egy olyan helyzet, és ez nem is volt olyan messze, amiko r a nemzeti egység létrejött, amikor a kormányzásra alkalmas miniszterelnök képes volt a munkaadókkal és a munkavállalókkal is egyezséget kötni. Meg kell mondanom, hogy egy dolgot nem értek most: hogyan lehetett az, hogy a szocialista frakcióban ülő, együt tműködésre kész, szociáldemokrata érdekeket képviselő nem kis számú képviselő nem volt képes megakadályozni azt, hogy olyan többség alakuljon ki, amelyik az országra ráeresztette Gyurcsány Ferencet (Felzúdulás és közbekiáltások az MSZP soraiban. - Magadnál vagy?) , és ezzel neoliberális zsákutcába juttatta az országot. (Derültség a kormánypártok soraiban, taps az ellenzék soraiban.) (14.00) Úgy gondolom, az akadály legnagyobb jele az, hogy nem csupán egy személy jelent problémát, hanem az általa képviselt po litikai magatartás. Ennek pedig a kampánystratégiában érhető tetten a mivolta. A probléma az persze, hogy öt éve kampány folyik ebben az országban. Mik voltak ezek a sajátos tünetek? (Kuncze Gábor: Széchenyiterv! - Derültség a kormánypárti padsorokból.) Ú gy látszik, a liberális zsákutca bejött, talált. Mondjál valamit, aminek a hatása az érdekes; nem az, hogy igaze, csak a hatása - ez az igazi manipuláció, amire még nem láttunk példát az utóbbi években. Döngöld sárba az ellenfeledet, mondjál róla bármit, lehetőleg rágalmakat. Végül a harmadik, ami szintén naponta tapasztalható: ha elkövetsz olyasmit, ami ellenhatást váltana ki, még azzal a lendülettel mondd a másikra, ő hazudott, nem én. Ez körülbelül olyan, mint amikor a jelenlegi miniszterelnök kioktatja a nemzetet igazmondásból, mintha a prostituált a szüzesség szépségeiről beszélne. (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Hangok az MSZP soraiból: Ó! - Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Zaj. - Az elnök csenget.) Ehhez persze kell egy személyiség is, nem e lég a politikai magatartás; egy olyan személyiség, akinek nagy munkabírása van - el kell ismerni; aki kiváló színészi képességekkel rendelkezik - valóban nagy komédiás; akinek nincsenek gátlásai, teljesen gátlástalan (Moraj az MSZP soraiban.) , és aki nem é rez szégyenérzetet, nem szégyelli magát. Hát, tisztelt képviselőtársaim, együttműködésre, megegyezésre szükség van. Ezt az akadályt el kell gördíteni az útból. Én sok erőt kívánok önöknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , h ogy az akadályt el tudják gördíteni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kérdezem, a kormány részéről ki kíván szólni. (Kiss Péter jelentkezik.) Kiss Pé ter miniszter urat illeti a szó, aki a kormány részéről reagálni kíván. Miniszter úr! KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az volt a benyomásom a képviselő úr hozzászólását tekintve, mintha elcserélte volna a b eszédét, a Kossuth téri beszédet mondta el itt bent. (Derültség az MSZP soraiból.) Meg is értem, hiszen éppen hogy csak visszaért a folyosóról a terembe, és mint ilyen, aki visszaért a folyosóról, rögtön hangsúlyozta is nekünk, hogy a nemzeti egység úgy