Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 16 (21. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
341 szabad orvosválasztás e tekintetben. Nem igaz ez már annyira jó néhányakra, de e z nem az átlagos magyar embert, választót érinti. Ha valakinek van kapcsolata, akkor ott már van szabad orvosválasztás. Ha valaki nagyvárosban lakik, ott is van szabad orvosválasztás, ráadásul akik ezt megtehetik, nyilván a lehető legjobb minőségre töreked nek, az ő jobb minőségű ellátásuknak aztán a költségét, a ráfordítását pedig kifizettetik az egésszel. Furcsa módon az történik, hogy szabad orvosválasztásról beszélünk mint általános, mindegyikünket illető jogról, de amikor megnézzük a hétköznapokat, kide rül, hogy ez csak a nagyvárosokban élők és ráadásul a felső tíz- vagy százezerhez tartozóknak az előjogát jelenti. Szembe merünke ezzel nézni? Szembe merünke azzal nézni, hogy itt egy előjoggal kellene leszámolni, hogy ne legyenek egyenlők meg még egyenl őbbek? Nem elég erről beszélni, hozzá kell nyúlni; hogy van olyan megye, amelynek ugyan kisebb a lakosságszáma, mint egy tőle 150200 kilométerrel arrébb fekvő megyének, de egészségügyi ellátó intézményeinek száma, kórházainak száma messze meghaladja, mond juk, egy tiszántúli megyében ott lévő egészségügyi ellátó intézményt. Ez nem kórházbezárást jelent, mert közkeletű szóval erről szoktunk beszélni. Ez azt jelenti, hogy olyan, az intézményrendszer egészét érintő fejlesztési programot kell a kormánynak elkés zíteni, amely azt mondja valamennyi polgárnak, hogy nem vagy kevésbé fontos, mint az, aki, mondjuk, egy egészségügyi ellátás szempontjából előrébb járó dunántúli megyében született. Hogy ez egyébként nagyon nehéz és bonyolult? Hát persze! Hát ki az, aki ez t szereti? Sokan azt mondják, hogy az egészségügy nem üzlet, erről még népszavazás is volt mostanában. Igen ám, de mit mondjunk azoknak a gyógyszerszállítóknak, akik számára nemcsak hogy üzlet, hanem életük legnagyobb üzlete? Hogy a világ leggazdagabb, leg jobban prosperáló vállalatai körében gyógyszergyártók sokaságát találjuk meg, hogy aki csak belenéz az esti televízióműsorokba, azt látja, hogy gyógyszergyártók sokasága költ hihetetlenül sok pénzt reklámra, vagy aki ismeri a magyar egészségügy hétköznapj ait, tudja, hogy látogatók, orvoslátogatók sokaságát alkalmazzák annak érdekében, hogy megváltoztassák a gyógyszerfelírási szabályokat orvosok, vagy elfogadtassák éppen ezt a gyakorlatot a betegekkel. Aki már látta, hogy hogyan épül fel egy kórház, nemrég adtuk át Budapesten a BajcsyZsilinszky Kórházat vagy tízmilliárd forintért, és találkozott már egészségügyi beszállítókkal, az azt mondja, hogy dehogynem nagy üzlet az egészségügy, nagyon sokaknak nagy üzlet, több mint ezermilliárd forintot költ rá Magyar országon csak az államháztartás erre. Aki azt állítja, hogy nem üzlet az egészségügy, az egyébként nagyon számító módon arra a közös élményünkre akar - becsapva valamennyiünk ítéletét - utalni, hogy egyébként tudjuk, az egészségünkért majdnem megtennénk mi ndent, van egy pont, amikor szinte semmi sem számít, hogy a megbomlott egészségünket helyreállítsuk. (13.20) Itt egyszerre van két dolog egymás mellett: az üzleti egészségügy és a valamennyiünk közkincsét képező egészségügy, ami nemcsak magánjószág, az köz jószág is. Egy nemzet egészségügyi állapota a nemzet vagyonának a része, ez is igaz. Hogyan fér meg a kettő dolog egymás mellett: az üzleti alapon működő egészségügy és a közös társadalmi jószágunkként működő egészségügy? Ez a legnagyobb kérdés, amit nem t ettek fel az elmúlt tizenegynéhány évben, részproblémákkal foglalkoztunk csak. Erre az a válasz, hogy a biztosításalapú egészségügy lehet az, ami közvetít e két különböző arculatú egészségügy között, kiszámítható viszonyokat tartalmazva. De ha biztosítási viszonyok vannak, akkor mindenkinek biztosítottnak kell lenni, és meg kell mondani, hogy kinek mi jár. És nem az jár, amit magának ki tud lobbizni, hanem az, amit előre rögzítettünk, és akkor nem maradnak fent monopóliumok egyik oldalon sem, azt hiszem, se m a szolgáltatást nyújtó oldalán, sem az igénybevevő oldalán, hanem egyenlőség alapján teremtjük újra a viszonyokat. Ez nagyon sokaknak nem tetszik, látom. Azt sem állítom, hogy jó néhány esetben a kritika nem jogos. Ilyenolyan módon nyilvánvalóan szemére vethető az új rendszernek ez a fogyatékossága, de a
