Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 11 (42. szám) - Dr. Vojnik Mária és Tukacs István (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Megépül-e Nyíregyháza nyugati elkerülő útja?” címmel - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - TUKACS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
3251 DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, az M3as a utópálya megépítése nagyon komoly forgalmi változásokat okoz mind a térségben, de az ország több, az M3as autópálya által átszelt területén is. Egy sokkal kulturáltabb közlekedési helyzet valósulhat meg a térség és a főváros között, és hasonlóan a korábbi helyzetekhez, a 4es számú főút Nyíregyházát keletről elkerülő szakaszának kiépítésével együtt a várost a tranzitforgalom alól nagymértékben mentesíti. A nyugati elkerülő út fontosságát elsősorban a városi és a térségfejlesztési érdekek igazolnák, ahogyan ezt képviselő úr is említette. Az autópályarendszerben, a teljes gyorsforgalmi úthálózatban ez csak korlátozott mértékben érvényesít hatást. Az autópályatörvény felülvizsgálata pontosan ezért a 2007 és 2013 közötti programidőszakra nem szerepelteti enne k az útnak a megépítését, hasonlóan nem szerepelteti a közlekedési operatív program ezt a projektet. Az a tiszteletteljes javaslatunk, hogy a regionális operatív programban szerepeltesse a térség, amennyiben ilyen típusú hatásokkal kíván számolni. A minisz tériumra hárul a szakmai rész, az NA Rt. végzi a tervezést, az M3, 36os számú főút közti 6 kilométeres szakasz engedélyezési eljárása folyamatban van, illetve a 36os főút és a 38134es közút közti szakasz, ami egy 10 kilométeres szakasz, 2006 decemberébe n vélhetően elkészülő terveket jelent. Hogy a költségekről is szóljunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , ez az első szakasz esetében 45, míg a másodiknál 78 milliárd forint kiadást jelenthetne. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur L ászló) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon! TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! A válasz nagyon egyértelmű volt, és tartalmazott egy megoldási lehetőséget is a térség, a vá ros, illetve a megye számára. Ugyanakkor jeleznem kell, hogy ebben a tárgykörben képviselői kérdés már volt a parlamentben. 2005ben képviselőtársunk, aki szintén nyíregyházi, feltette ezt a kérdést, és a válasz az volt, hogy 2007ben elkezdődhet ez a beru házás. A 2006os tervek elkészültével fontos lehet az, hogy a tárca milyen együttműködést választ, illetve vállal a megyével, a regionális operatív programmal és egyáltalán Nyíregyháza várossal. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen megértve azt, hogy a r egionális operatív program mint lehetőség a megvalósításra rendelkezésre áll, mégis azt kell mondjam, ebben közös munka szükséges a tárca és a regionális vezetők, Nyíregyháza város vezetése és az országgyűlési képviselők között. Amennyiben ez a közös munka lehetséges, úgy azt gondolom, hogy akár szakaszolva is ez a beruházás használhat Nyíregyháza városnak és a térségnek, a fejlesztési lehetőségeknek majdan. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválaszra megadom a szó t az államtitkár úrnak. DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Képviselő úr, igyekszünk a lehető legegyenesebb és szakmailag a legmegalapozottabb válaszokat adni a kérdéseire. Azt gondolom, hogy 2005ben, az autópályatörvé ny ismeretében, az akkori finanszírozási lehetőségek ismeretében az egy elfogadható válasz volt. A jelenlegi helyzetben azt gondolom, hogy ezt a választ kell adjam. Természetesen azonban részint közlekedésszakmai együttműködésünket fel tudom ajánlani, rész int pedig, ahogy ön említette, mivel a tárca hatáskörébe tartozik a beruházásösztönzés, befektetésösztönzés Magyarországon, amennyiben a Michelin valóban segítségre szorul ilyen területen, úgy e tekintetben is biztosíthatom a térséget, mind a