Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 11 (42. szám) - Balog Zoltán (Fidesz) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Veszélyben az emberi jogok VIII.” címmel - ELNÖK (Mandur László): - BALOG ZOLTÁN (Fidesz):
3238 mind az ön által egyébként már veszni látszónak ítélt 1es, 3as villamos továbbépítési projektje megvalósuljon európai uniós fejlesztés i forrásból, csakúgy, mint az elővárosi vasútfejlesztés, és csakúgy, mint az északdéli gyorsvasút fejlesztése. Ezek azok a projektek, amelyek jelen pillanatban olyan előkészítettségi állapotban vannak, hogy ezek európai uniós támogatására reális esély lát szik a 20072013 közötti időszakban, de semmiképpen nincs ezek között olyan projekt, amely már elnyert volna támogatási összeget, lévén, hogy még meg sincsenek hirdetve ezek a támogatások. Ilyen értelemben tehát nem lehet azt mondani, hogy valamelyik proje kt esetében bizonyosan az Európai Unió támogatása biztosított lenne. Ezek közül leginkább előrehaladott a 4es metró építése, és ahogyan fogalmaztam, ennek az előkészítettsége teszi a legvalószínűbbé azt, hogy európai uniós fejlesztési forrásokat erre a cé lra le tudunk hívni. Tehát a kormány állja a vállalásait, a kormány biztosítani fogja, hogy ezek a projektek megvalósuljanak, részben hazai költségvetési forrásból, részben pedig az Európai Unió támogatási forrásaiból. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Parancsoljon! MANNINGER JENŐ (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Nem válaszolt arra a kérdésre, ho gy miért nem tartják be a választások előtti ígéreteiket, miért hoztak törvényt akkor, ha most újra máshogy döntenek, miért nem terveznek hosszabb távra. Ez nagyon sok pénzbe kerül, hiszen újra csúszik - most más okokból, előkészítési hibák miatt is , fél évet csúszik újra a metróépítés elkezdése, ez a döntés újabb hónapokat vesz igénybe. Mindez nagyon sok pénzbe fog kerülni. Az valószínűleg mindegy az utazóknak, hogy milyen beruházás miből valósul meg, de azt lehet látni, hogy több száz milliárdot veszít ezzel a főváros, így nem valósulhatnak meg budapesti beruházások. És ha a metró uniós pénzből valósul meg, mint ahogy nem ezt ígérték a választások előtt, akkor bizony más vidéki nagyberuházások is elmaradhatnak. Minekutána nem látszik, hogy önök előre ter veznének, csak ígérgetni tudnak, és azt nem tartják be, nem fogadom el a válaszát. (Taps a Fidesz soraiból. - Dr. Géczi József Alajos: Nincs bizalom!) ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, így kér dezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - A táblán megjelenő eredmény: 166 igen, 109 nem, 0 tartózkodás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 166 igen, 190 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a miniszteri vá laszt elfogadta. Balog Zoltán (Fidesz) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Veszélyben az emberi jogok VIII.” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Balog Zoltán, a Fidesz képviselője, interpelláció t nyújtott be az igazságügyi és rendészeti miniszterhez: “Veszélyben az emberi jogok VIII.” címmel. Balog Zoltán képviselő urat illeti a szó. (Moraj az MSZP soraiban.) Parancsoljon, képviselő úr! BALOG ZOLTÁN (Fidesz) :