Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 4 (40. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitája - TELLÉR GYULA, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3071 TELLÉR GYULA , a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. A kulturális és sajtóbizottság november 28ai ülésén tárgyalta az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetéséről szóló imént említett törvényjavaslatot, és mint ahogy azt a bizottság előttem szóló elnöke imént már elmondta, szavazott, méghozzá úgy, hogy a többség 10 szavazattal alkalmasnak találta ezt a törvényjavaslatot az általános vitára, a kisebb ség pedig 9 szavazattal nem tartotta általános vitára alkalmasnak. A nemmel szavazók szavazatukat a következő érvekkel indokolták meg. Először: ismeretes, hogy a hatályos médiatörvény szerinti finanszírozás az ORTT feladatainak ellátására nem elégséges. Ez ért évek óta az a gyakorlat alakult ki, hogy az ORTT költségvetése jelentős összegeket csoportosít át a saját feladatainak fedezésére a Műsorszolgáltatási Alapnak a médiatörvény által más célra rendelt összegeiből. Elfogadhatatlan a kisebbségi vélemény meg fogalmazói számára, hogy sem a törvény indokolása, sem a korábbi zárszámadások nem indokolják meg kellő súllyal az átcsoportosításnak végül is megvalósítható konkrét formáinak a szükségességét. Másodszor: a törvényjavaslat az átcsoportosításra úgy hatalmaz za fel az ORTTt, hogy semmilyen időbeli, összegbeli, felhasználásbeli korlátot vagy egyéb feltételt nem rendel ehhez az átcsoportosításhoz. Így elvileg az ORTT saját mérlegelésén alapul az átcsoportosítás tényleges nagysága és felhasználása. Ez egyébként - mint azt a tavalyi ÁSZvizsgálat is leszögezte - az évek során 9 milliárd forint körüli alaphiányt eredményezett a Műsorszolgáltatási Alapnál. Az ismert feltételek miatt az ORTT nincs abban a helyzetben, hogy ezt az összeget valaha is visszapótolja. Harm adszor: ez az összeg egyebek között a műsortámogatást rövidítette meg. Egyebek közt a közszolgálati műsorok támogatását, ami külön is elfogadhatatlan. Negyedszer: tudvalevő, hogy az ORTT a saját alaphiányához az évek során több ízben maga is erőteljesen ho zzájárult. Milliárdos nagyságrendű bevételkiesést jelentett a Műsorszolgáltatási Alapnál a Danubius Rádió és a Sláger Rádió műsorszolgáltatási díjának részbeni elengedése egyegy milliárd forint összegben. Hasonló nagyságrendű bevételkiesést jelent a két n agy kereskedelmi televízió változatlan feltételekkel való szerződéshosszabbítása 2005 nyarán. Miközben a reklámpiac évről évre jelentősen bővül, és ezeken a piacokon a két nagy kereskedelmi televízió gyakorlatilag monopolhelyzetet élvez, az általuk az álla mnak fizetendő összeg az elkövetkezendő öt évre változatlan marad. Mindez a bevételkiesésen keresztül és a hiány állami forrásokból való pótlásán keresztül jelentős jövedelemátcsoportosítást jelent egyrészt a kereskedelmi médiumok között, másrészt, ami iga zán elfogadhatatlan, állami forrásokból is a kereskedelmi médiumok javára. Ötödször: az imént felsorolt tartalmi indokok mellett súlyos formai indok, hogy a törvényjavaslat a hatályos médiatörvény finanszírozására vonatkozó kétharmados szabályait feles tör vénnyel írja felül. Ez a helyzet különösen elfogadhatatlan. Az elnök úr, már tudniillik a kulturális és sajtóbizottság elnöke az imént idézte azt a vitát is, amelyik e körül a kérdés körül kibontakozott. A vita lényege, ha jól fogtam fel, az volt, hogy miu tán az ORTTnek mindenféleképpen működnie kell, álságos dolog, vagy nem sportszerű, mondhatjuk így is, nem sportszerű dolog, hogy az ellenzék úgy tesz, mintha alkalmatlan volna a törvény a vitára, és ezzel tulajdonképpen olyan helyzetet idéz elő, hogy akko r ne legyen költségvetése vagy nem lesz költségvetése az Országos Rádió és Televízió Testületnek. Ezzel szemben a kisebbségi álláspont a következő. Nem végzet, hogy az Országos Rádió és Televízió Testületnek a költségvetése ebben a formában készüljön el. É s azt gondolom, talán az sem teljesen sportszerű, ha azoknak a problémáknak a kiküszöbölését, amelyekről itt az előbb szó volt, és ami miatt a kisebbség nem fogadta el a törvényt, ezt a kisebbség oldja meg, a kisebbség hozzon létre egy működőképes finanszí rozási rendszert, a kisebbség fogadtassa el ezt kétharmados törvényként az Országgyűléssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , vagy a kisebbség hátráljon meg ebben az esetben, és törődjön bele abba, hogy a médiatörvény olyan, amil yen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , meg az ORTT finanszírozása olyan, amilyen.