Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 4 (40. szám) - Almássy Kornél (MDF) - a külügyminiszterhez - “Mikor lesz vége a hatástalan magyar mosolydiplomáciának?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - ALMÁSSY KORNÉL (MDF):
3032 visszakérdezek: ön politikusként m iért akar beleavatkozni a társulatok dolgába? Módjukban áll megszavazni vagy nem megszavazni. Ami pedig a '94 és '98 közötti időszakot illeti, én, bár nem él már köztünk Szabó Iván, az ő nevében hadd mondjam, igen, amikor a termelőszövetkezetek összeomlott ak, és a rendszer, az a belvízi feladatokat, de nem csak azt ellátó vízügyi rendszer, ami társulásokra is épült, bizony összeomlott, akkor kellett újraformálni. Ezek között nem mindegyik lett életképes, de, még egyszer mondom, ez összefüggött azzal, hogy t eljesen más gazdasági körülmények között kellett civil alapra helyezni. Ezt akkor is politikus irányította, és ha a társulások ma úgy gondolják, hogy egy politikus sokat tud segíteni, lehet, hogy jól gondolják, lehet, hogy nem, ez az ő dolguk, nem az öné, képviselő úr, és nem is az enyém. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Nos, tisztelt Országgyűlés, az azonnali kérdések végére értünk. Azonban az előbbi problémát orvoslandó, egy javaslatom lenne, amennyiben ezt elfogadják. Elhangozna még egy azonnali kérdés, ami elmaradt, hiszen megérkezett közben az államtitkár asszony, Almássy Kornél elmondhatná a kérdését, és ennyivel rövidítenénk a kérdésekre rendelkezésre álló időt. Almássy Kornél (MDF) - a külügyminiszterhez - “M ikor lesz vége a hatástalan magyar mosolydiplomáciának?” címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Amennyiben ez ellen nincs senkinek sem kifogása, akkor megadnám Almássy Kornél képviselő úrnak a szót. Van valakinek kifogása ez ellen? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor Almássy Kornél képviselő urat illeti a szó, aki kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: “Mikor lesz vége a hatástalan magyar mosolydiplomáciának?” címmel. ALMÁSSY KORNÉL (MDF) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszon y! Köszönöm szépen, hogy megérkezett, és köszönöm elnök úrnak is, hogy elmondhatom a mai napon ebben a fontos ügyben a véleményemet, és kérdést tehetek fel az államtitkár asszonynak. Valóban azt gondolom, hogy a BabeşBolyai Egyetemen történtek kapcsán vég re véget kellene vetni a magyar mosolydiplomáciának. Két héttel ezelőtt az MDF azt kérte számon a kormányzattól, hogy miért nem szerepel a románmagyar kormányülés napirendjén a magyar nyelvű felsőoktatás és az autonómia ügye. A válasz az volt, hogy előre kell tekinteni, a gazdaságfejlesztési kérdések fontosabbak, és Gyurcsány Ferenc azt a mondatot is megengedte magának, hogy a két ország ma jobban érti egymást, mint az elmúlt száz évben bármikor. Nos, ennek a megértésnek a jegyében bocsátották el a BabeşB olyai Egyetemről Hancz Pétert és Kovács Lehelt, akik arra mertek vetemedni, hogy magyar és német nyelvű feliratokat helyezzenek el az egyetem falán, a román nyelvű feliratok mellé. Jelenleg azonban Romániában, amely a miniszterelnökünk szerint Európa elide geníthetetlen része, egy “dohányozni tilos” táblát sem lehet kihelyezni német és magyar nyelven. A hét végén végignéztem a témában az elmúlt héten megjelent sajtónyilatkozatokat, és azt tapasztaltam, hogy az összes politikai erő, számos civil szervezet és magánszemély is elítélte a BabeşBolyai Egyetemen történteket, kivéve a magyar kormányt, azaz a magyar Külügyminisztériumot. Hallgattam államtitkár asszony egy korábbi interpellációra adott válaszát a mai napon, és azt gondolom, hogy ennek jó lenne, ha utá nanézne az államtitkár asszony, mert sem a Külügyminisztérium honlapján, sem az elmúlt két hétben semmilyen sajtónyilatkozatot, legalábbis az