Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 4 (40. szám) - Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Itt a lista, hol a lista?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
3021 Mindezek mellett hangsúlyozni szeretném azt, hogy me ggyőződésem szerint azoknak a körét inspirálni kell, akik oly messze vannak ma a munkaerőpiactól és a képzés lehetőségétől is, egyszerűen annak okán, mert a megélhetésük korlátja annak, hogy képzési folyamatokban vegyenek részt. Jó és érdemes az az útirány , amely az elmúlt hetekben lábra kelt akár a foglalkoztatási törvény keretei között is, hogy a keresetpótló támogatás megemelésén keresztül juttassunk lehetőséget a képzésben való részvételre. Mindezek figyelembevételével olyannak tartom az ön által elmond ottakat, amelyek alkalmasak az igények felkeltésére, és mások számára is mindenképpen figyelemre méltóak. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. KISS PÉTER szoci ális és munkaügyi miniszter : Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy van egy újdonság az idei költségvetésben, illetve a jövő éviben, az ez évi tervezetben, amelyik is arról szól, hogy az amúgy legnehezebb sorúak számára, akikn ek sokszor csak a közmunka jelent kitörési lehetőséget a segélyen élésből, létrehoztuk azt a megoldást, amelyik is összeköti a közmunkát és a képzést; egyidejűleg biztosít egzisztenciát, és úgymond, a munkára alkalmassá váláshoz szükséges képzettséget. Ez még nem szakképzést jelent, de jelenti például a dán termelő iskolai modell érvényre juttatását széles körben. Hasonlóképpen továbbfolytatjuk a “Lépj egyet előre!” programot, amely megszerzett, ámde alkalmatlan tudások új kompetenciákkal való kiegészítését segíti, és ezért hozzuk be a felnőttképzést többek között az ifjúsági szakképzésbe, a szakiskolákba, hogy mindazt az igényt, ami a felnőttképzés oldaláról a versenyszféra által megfogalmazódik, kamatoztassuk az ifjúsági szakképzésben is. Ilyen értelemben a felnőttképzés túlmutat saját jelentőségén is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Itt a lista, hol a lista?” címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Mikola István, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: “Itt a lista, hol a lista?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Három rövid kérdést szeretnék feltenni, és kérem tisztelettel, hogy egyértelmű választ adjon ezekre. Az első úgy hangzik, hogy harmincegye még a harmincegy. Harmincegy súlyponti kórházról tudtunk eddig - persze először ötven volt, aztán negyvenegynéhány, majd harmincegy lett. A parlament előtt van a törvénytervezet a kórházi ágystruktúra átrendezésével kapcsolatban. Harmincegye még a harmincegy? Olyan kósza hírek terjengnek, amelyek arra engednek következtetni, hogy különböző befolyások érvényesülnek, és most már 3435nél tartunk. Szeretnénk tudni, hogy így vane, és ha igen, akkor melyek ezek a súlypontivá vált kórházak. A második kérdés: mikor kapjuk meg azt a listát, amiben a tárca javaslata, ajánlata szerepel, amit majd a regionális egészségügyi tanácsokna k leküldenek, és amely a további elosztható aktív ágyak számáról dönteni fog? Meg kell kapnunk ezt a listát. Az egészségügyi bizottságban az ön szakállamtitkára kérdésemre azt a választ adta, hogy 15én kapjuk meg. Elég késő, hiszen 18án már