Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényjavaslat, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - RÁBA LÁSZLÓ, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója:
2961 felkészülés indokolta, így a törvényjavaslat a sche ngeni vívmányoknak megfelelően tartalmazza a határon történő beléptetés megtagadásának, a légi úton történő kiutasítás végrehajtásában történő közreműködésnek, valamint a schengeni államok által kiadott kiutasítási határozatok elismerésének szabályait. A t örvényjavaslat a hatályos törvénynél szélesebb körben biztosít az idegenrendészeti kényszerintézkedések ellen jogorvoslatot. Az idegenrendészeti őrizet maximális időtartamának az eddigi egy évről hat hónapra történő csökkentése az eljárások felesleges elhú zódását, valamint a szabadságelvonással járó kényszerintézkedések lehetőségének lehető legszűkebbre szabását hivatott szolgálni. Ki kell emelnem, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekére figyelemmel kiskorúak nem vehetők őrizetbe, amennyiben szüksége s, az őrizet alternatívájaként az idegenrendészeti hatóság kötelező tartózkodási helyet jelölhet ki számukra. Szintén régi adósságot törleszt a törvényjavaslat azzal, hogy a hontalan státus megállapítására vonatkozó eljárás szabályait a jogrendszer integrá ns részévé teszi. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül újra meg szeretném erősíteni az előzőekben elmondottakat azzal, hogy a törvényjavaslatok elfogadásával a Magyar Köztársaság újra bizonyíthatja elkötelezettségét a szabadság, biztonság és jog európai t érségének, valamint a közös európai gondoskodás vívmányainak továbbfejlesztése iránt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem a tisztelt Háztól a törvényjavaslatok támogatását. (Taps.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, miniszter úr. Most a bizottság i álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. A honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Elsőként megadom a szót Rába László ké pviselő úrnak, a bizottság előadójának. RÁBA LÁSZLÓ , a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi és rendészeti bizottság többségi véleményét szeretném ismertetni, először a T/1299. számú törvényjavaslathoz. Hazánk 2004. május 1jén a csatlakozási okmányban aláírt, majd 2006. április 1jén hatályba lépett megállapodásának ismeretében a javaslat szabályozza az Európai Gazdasági Térség állampolgárainak, valamint harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjainak a Magyar Köztársaság területére való beutazását, továbbá a három hónapot meg nem haladó magyarországi tartózkodását. Ezen új szabályozás egyik legfontosabb vívmánya az állandó tartózkodás jogának biztosítása, a mely a társadalmi kohézió előmozdításának kulcseleme. A javaslat az állandó tartózkodás jogát valamennyi európai gazdasági térségi állampolgár és családtagjaik számára biztosítja, amennyiben 5 évig megszakítás nélkül jogszerűen Magyarországon tartózkodtak. Ez az új általános jogosultság nemcsak meghatározott kategóriák számára biztosítja a maradás jogát a gazdasági aktivitás befejeződésével, hanem mindenki számára, aki az ötéves jogszerű tartózkodás feltételeit teljesíti. A javaslat a közösségi joggal összh angban lehetőséget ad az Európai Gazdasági Térség állampolgárainak és harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjainak szabad mozgásához és tartózkodásához való jogának korlátozására, de azt kizárólag közrendi, köz- és nemzetbiztonsági, valami nt közegészségügyi okokból engedi meg. A magyar állampolgárok családtagjaira nézve kevés kivétellel közösségi szabályozási kényszer nincs, ugyanakkor az Európai Bizottság véleménye is azt az alapvető érdeket támasztja alá, hogy a tagállamok ne különböztess ék meg hátrányosan saját állampolgáraik családtagjait. A javaslat számos módosító rendelkezést tartalmaz, mivel az újonnan létrehozott státusokhoz kapcsolódó jogosultságok biztosítása érdekében az ágazati jogszabályok felülvizsgálatát is szükséges végrehaj tani, amely a magyar jogrendszer jelentős részét érinti. A jogosultságoknak és a jelenleg