Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
2955 törvényhez, és kérem, hogy ezt támogassák, de sokkal inkább kérem azt, hogy ennek a törvénynek az átgondolására a következő hetekben, hónapokban mindenképpen kerüljön sor. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kétperces hozzászólások következnek. Elsőkén t megadom a szót Molnár Oszkár képviselő úrnak, Fidesz. MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem akartam kétpercest nyomni addig, amíg minden előre bejelentkezett képviselőtársam el nem mondja a hozzászólását. Tisztelt Államtitk ár Asszony! Egy korábbi hozzászólásához szeretnék néhány gondolatot mondani. Ön azt mondta, hogy önök igenis egyeztetettek az önkormányzatokkal, illetve a fenntartókkal. Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy ez nem egyeztetés volt. Önök meghívták a fennta rtó képviselőket, elmondták a saját verziójukat, és gyakorlatilag ezzel lezárult az, amit önök egyeztetésnek gondolnak. Ez ugyanolyan áldemokratikus szerintem, mint a RETek összehívása, illetve a RETek feladattal való ellátása, hogy egyezzünk majd meg mi nt fenntartók az ágyszámok csökkentésében. Ez az egyik dolog, amit szerettem volna elmondani. A másik az, hogy Béki Gabriella képviselőtársunk - az előbb örültem, amikor visszajött, sajnos újra elment - felvetett még az első hozzászólásában egy dolgot, de ön is hivatkozott egy későbbi felszólalásában nevezetesen arra, hogy az aktív ágyak csökkentéséből körülbelül 20 százalékban a járóbetegellátást fogják majd tudni támogatni, illetve hogy 29 kistérségben, ahol jelenleg nincs járóbetegszakellátó, ott majd létesítenek. Szeretném megkérni önöket, gondolják meg ezt a dolgot; nem azért, mintha nem szeretném, hogy létesítsenek járóbetegszakellátókat, de azt gondolom, hogy ezek alapvetően az elmaradott kistérségekben szerepelnek. Átgondoltáke, hogy honnét fogna k oda szakorvosokat vinni? Ugyanis az elmaradott kistérségekbe még háziorvosokat sem tudunk szerezni - csúnya kifejezéssel élve , nem pedig szakorvosokat! Ha ez a törvénytervezet tényleg szakmai alapon készült volna el, ez után a vita után, azt gondolom, önnek egy feladata lenne: az, hogy ön kezdeményezné ennek a törvénynek a visszavonását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fidesz. DR. MIKOL A ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden összefoglalni szeretném az ebben a késői órában is itt lévő ellenzéki képviselők szájából elhangzott véleményeket. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az egészségügy é s benne a fekvőbetegellátás, a kórházak rendszere társadalmi, közösségi monopólium, hiszen közfinanszírozás, közellátás, köztulajdon jellemző rá, ezt fent kell tartani. Aki ezt a közösségi monopóliumot rombolja, az magát a közösséget rombolja, ez pedig eg y nagyon súlyos jelzővel ítélhető irányultságot jelent, amit itt most nem akarok kimondani. Szeretném megállapítani, hogy se társadalmi támogatottsága nincs ennek a törvénytervezetnek és a mögötte meglévő gondolatnak és irányultságnak, se pénz nincs hozzá, társadalmi támogatás és pénz nélkül pedig egy ekkora nagy átalakításba belefogni vak ló bátorságával hazardírozás, és az emberek számára a gyógyuláshoz való hozzáférés esélyének elvesztését jelentheti. Szeretném ugyanakkor kifejezni az együttműködési kész ségünket, szívesen részt vennénk ennek a törvénytervezetnek az újragondolásában, szívesen részt vennénk egy új, racionális struktúra kialakításában; de mindjárt hozzáteszem, hogy ez egy hónap alatt, de még három hónap alatt sem fog