Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - IVANICS FERENC (Fidesz):
2947 A fiatalok elvándorlásával, ami a kistelepüléseken megvan, például a praxispénz csökken, holott az ellátás ugyanaz maradt, hiszen mindannyian pontosan tudjuk - Iván László nemrégen szólalt fel , hogy az idősek az ok, akik leginkább igénybe veszik az egészségügyi ellátásokat. A pénz csökken, a munka marad, sőt még talán nő is; persze lehet, hogy nem sokáig. Az embereknek nagyon nagy a félelme attól, hogy mi lesz majd a vizitdíj bevezetésével. Elmegy majd öt perc az adminisztrációra, aztán el is megy tulajdonképpen a munkaidő. Csupán azért említettem meg ezeket a dolgokat, mert szerettem volna jellemezni, hogy milyen hangulatban találta az embereket vidéken ez a törvény, milyen hangulatban találta az ott élőket az, ho gy elmennek a kórházak, elviszik a kórházakat a közelükből. Persze, azt mondják, hogy a mentőállományt kell fejleszteni. A mentőszolgálatot tulajdonképpen jól legyengítették. Elmeséltek egy esetet, ez Kapuvár környékén van, egy háromszöget képzeljenek el K apuvár, Sopron és Szombathely között, nem teljesen egyenlő oldalú a háromszög, de az illetőt a soproni kórházból egy szombathelyi mentő vitte haza. Hogy ez hogyan történhetett, azt talán Puskás Tivadar itt meg tudja mondani, mert a szombathelyi mentőszolgá latnál dolgozik, de engem egészen megdöbbentett, hogy ilyesmi is történhet. De említhetném a lövői mentőállomást is, ahol, amikor átadtuk a mentőállomást, akkor egy kiválóan felszerelt kocsi volt, és aztán hetekkel később elvitték, mert nem volt pénz a fin anszírozására, így Soprontól 30 kilométerre az 1988tól minden egészségügyi fejlesztési programban benne levő mentőállomás bizony elszegényedett. Ilyen helyzetben vagyunk, ilyen az egészségügy biztonsága, legalábbis a nyugati végeken. Hogy beszéljek arról a szűkebb pátriámról is, amelynek a képviseletét itt ellátom, már említettem itt korábban Kapuvár város önkormányzati kórházát, amely kiváló angiológiai részleggel rendelkezik, országosan elismert és egyedülálló ellátásban részesíti, vagy kezeli az ott lev őket. Ennek a kórháznak tulajdonképpen egy elfekvő kórházzá ítélését tartalmazza ez a javaslat. Én nagyon bízom abban, hogy Schvarcz képviselő úrnak az ígérete megállja a helyét, és azok a lobbik, amelyek elindultak különböző helyeken, helyet jelenthetnek a kapuvári kórház számára. Több variációt is kidolgoztak, hogy hogyan lehet átalakítani. Persze, egy közepes variáció mit mondhat? Nem teljes körű a kistérség lakosságának aktív fekvőbetegellátása, nem teljes körű az aktív háttere az ápolási otthonnak, a gyógyidegenforgalomnak, amelynek a fejlesztésére egyébként több oldalról ígéretek vannak, hogy támogatják, de hát így nem lesz értelme. A betegek utaztatása a körülbelül 40 kilométerre levő súlyponti kórházakba egyórás utazási időt jelent. Felhívnám a fig yelmet: 40 kilométer - egy óra. Itt ezt többen elmondták a képviselőtársaim közül. 55 kilométer lehet, hogy autópályán vagy egyéb helyeken egy óra, de vidéken a 40 kilométer egy óra. Csak rehabilitációs szakkórházi minősítés lenne, a magasan képzett egészs égügyi szakdolgozóktól meg kell válni. Ezek mindmind nehézségi tényezők, ugyanakkor ha valamilyen osztályt megtartanának, az azt mondaná, hogy a nyugatdunántúli régióban elosztható belgyógyászati ágyak száma mindössze 114. Ebből kell részesülni az óvári, a csornai, a kapuvári, a soproni, a sárvári, a celldömölki kórházaknak, ami elég komoly leterhelést jelent. Gondoljuk el, ezt a 114 ágyat hogyan lehet elosztani. Persze, akkor beszélhetünk a soproni kórházról is, hiszen a soproni kórház valahogyan nem ker ült bele abba a súlyponti listába, amibe sok más kórház bekerült. De kérdezem én, hogy Sopron milyen messze van Szombathelytől. Sokan megkérdezték már. Azt is el tudom mondani, tisztelt államtitkár asszony, hogy végül is a soproniak jó helyzetben vannak, m ert majdnem 55 kilométerre tőlünk kiválóan felszerelt kórházak vannak, nagyon jó ellátással, több kórház is van. Az az egy baj van, hogy útlevél kell hozzájuk; mert Soprontól Bécs bizony 5560 kilométerre található, és így a körzővel való körhúzásba tökéle tesen belefér. Szerintem még meg is egyeznénk az ellátásban. Ugyan a tbfinanszírozási részét még nem látom pontosan, de ez a törvénynek amúgy is gyenge pontja, mert beszél kistérségi fenntartású egészségügyi intézményekről is, aminek a normatíváját nem na gyon lehet látni, nem tudjuk pontosan, hogy ez milyen alapokon valósulhat meg.