Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
2922 ha még mellette van egy ki s aktív belgyógyászat, akkor a lakosság alapvető igényeit el tudják látni, hiszen sebészeti vonatkozásban ott van Sopron, ott van Győr. (19.20) Tehát ez mindenképpen megoldást jelent az ott élők számára, és azt hiszem, ott az útviszonyok é s a domborzati viszonyok is megfelelők, tehát ott elérhető. Tehát az adottságokat is figyelembe véve kell ott a régióban megegyezni, és meghozni azokat a döntéseket, amelyek mindenki számára jók. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (d r. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen. Hát Veszprém meg is kapta a jutalmát, ahogy itt a leosztásokat nézzük, a nagy együttműködés kapcsán. A százezer lakosra jutó aktív ágy a középdunántúli régióban 249,6, szemben a többivel, ahol 400 körül van. Papp Képviselő Úr! Azért álságos az egész, mert ha a törvényt szó szerint nézzük, a miniszter ajánlatot tesz, ugye, államtitkár asszony, 4. §, ajánlat. Ő el fogja küldeni a régiókna k, hogy kérem - intézményre bontva egy ajánlatot , essetek egymásnak, nagy valószínűséggel nem fogtok tudni megállapodni, és utána a miniszter azt mondja, hogy hát sajnálom, a ti bajotok, nem tudtatok megállapodni, ez lesz a regula. Ebben ez az álságos. E z az álságos! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért?) Szóval, azért ne felejtsük el, egyik pillanatról a másikra közel 30 százalékkal csonkítják meg az ellátórendszert. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Ez a lényeg!) És nem hagynak egy adaptív időszak ot, és arról még nem is tudunk, hogy mi lesz a finanszírozással addig, mert itt arról volt szó, hogy a felszabaduló összeget milyen jó lesz... - azt nem tudjuk, hogy milyen lesz a finanszírozás, arra nem tudott a tárca választ adni, hogy meddig marad fönn a volumenkorlát, januártól hogy fogják finanszírozni az intézményeket. Azért itt komoly kérdések nincsenek tisztázva, és hangsúlyozom, 21 nap múlva indul a rendszer. És az egyéb részét én még nem is tekintem, amiről most kezdenek el vitatkozni, hogy egy vi zitdíj bevezethetőe vagy sem. Amikor arról beszéltünk, azt mondtam, elképzelhetetlen, hogy az önkormányzatok a mentességeket ki tudják adni. Most néhány hét után rájöttek, hogy valóban lehet, hogy nem fog tudni működni a rendszer. Az infrastrukturális fel tételei nincsenek meg az átállásnak, és akkor belerakják, hogy majd kártyával lehet fizetni. Hát kérem, szóval abszurd, ami ezen a téren megy! Semmi más cél nincs önök előtt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy azt a 41 milliá rdot kivegyék az egész működési struktúrából. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fidesz. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Sajnálom, hogy Schvarcz Tibor kollégám kiment, m ert neki szerettem volna mondani (Dr. Vojnik Mária: Várd meg, amíg visszajön!) , hogy 2001ben mi indítottuk el Veszprém megyében a szerkezet átalakítására vonatkozó együttgondolkodást. Nagyon nehezen indult, meg kell mondjam, öt év kellett ahhoz, hogy vala mi együttgondolkodás kialakuljon. Ez a törvénytervezet megjelent először szamizdatban, aztán most elénk terjesztették, már szétverte az egészet. Tapolcát már kiadták működtetésbe. Kiadták! Megjelent a cég, arra hivatkozott, hogy megmaradnak akkor, ha kiadj ák működtetésbe. Akkor kiadták működtetésbe. Tehát itt olyan lobbik indultak el, amelyek a korábbi józan gondolkodást, ami öt éven keresztül valamiféle racionálisabb struktúrát szülni készült, és úgy tűnt, hogy azért megy ez az együttgondolkodás, most szét verte.