Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2883 megyében, vagy milyen az elérhetősége i tt, Budapesten. Ha ezeket megnézzük az ellátórendszerben, akkor azt látjuk, hogy nagyon nagy területi különbségek vannak, és nagyon nagy hozzáférésbeli különbségek mutatkoznak a rendszerben. A másik pedig, hogy egységese a rendszer abban a tekintetben, ho gy van egy jól működő alapellátó rendszerünk, van egy jól működő rendelőnk, és van egy hozzá tartozó kórház is. Ha ezt nézzük, akkor megint azt tudjuk mondani, hogy igazságtalan a rendszer, mert számos olyan kistérség van ma Magyarországon, ahol nincs rend előintézet, vagy nagyon nehéz megközelíteni az ott lévő kórházat. Ezeknek az igazságtalanságoknak a kiküszöböléséről szól ez a kórházfejlesztési törvény. Ezt célozza meg, hogy ezek az igazságtalanságok a rendszerben megszűnjenek. Azonkívül az is nagy gond, hogy az egészségügyi rendszerünk mennyire fenntartható és mennyire finanszírozható. A LXIII. törvény vitája kapcsán elhangzott, hogy milyen nagy mennyiségű kórházi ágyat szüntetünk meg, hány kórházat zárunk be, és itt utaltak már arra, hogy hány kórház ke rül bezárásra. Jelentem, a LXIII. törvény kapcsán egyetlenegy kórház került bezárásra, és a megszűnt ágyak vonatkozásában is rendkívül nagy aránytalanságok jöttek létre és születtek abban a rendszerben. A bizottsági vitában OECDstatisztikákat idéztek, hog y nem is olyan rossz a helyzet Magyarországon a kórházi ágyak vonatkozásában, a kórházak számában, és összehasonlítás történt az európai uniós 15ök és a most belépő 10ek vonatkozásában. Az hangzott el, hogy a költés szempontjából Magyarország nem áll ros szul, másutt, más kórházi struktúrában sokkal több kisebb kórház van, és Magyarország nem áll rosszul ezeknek a kórházaknak a számában, tekintve a nyugateurópai országokat, a korábbi 15öket. De amikor mi a '96os átalakítást végeztük, azzal párhuzamosan Németországban, Svédországban, Hollandiában, Angliában komoly reformot hajtottak végre, számos kórház került bezárásra, számos kórházi ágy szűnt meg, és számos aktív ágyat alakítottak át krónikussá. Mi ezt annak idején nem teljesítettük ilyen jól. Idézném képviselőtársamat, hogy nem is volt rossz törvény ez a LXIII. törvény, csak a politika szétlobbizta, és bizonyos vonatkozásokban visszacsempészte azokat a kapacitásokat, amelyekre akkor nem volt szükség. Tehát ez a törvény maradéktalanul nem tudta végrehaj tani azt a célt, amit annak idején kitűztünk eléje. Tehát mennyire fenntartható ma ez az egészségügyi rendszer ebben a struktúrában? A kórházak nagyon nehezen finanszírozhatók, hiszen átlagosan 75 százalékos ágykihasználtsággal működnek, de vannak olyan ré szlegek, amelyek sokkal rosszabb kihasználtsággal működnek, és az az ágy is költséget visz el, amelyiken nem fekszik beteg, az pedig még többe kerül, amelyiken fekszik. És akkor meg különösen sokba kerül, ha aktív kórházi ágyon, mint az ágyak 30 százalékán , szociális indokból fekszenek betegek. Mivel nem tudják a hozzátartozóik a betegeket hol elhelyezni, kórházban tartják, tehát szociális indokból drága ágyakon ápolunk ma 30 százalékban betegeket. Így a rendszer nehezen fenntartható. Mit szolgál még ez a t örvény? Azt szolgálja, hogy a betegeknek a megnövekedett igényeit egyre inkább ki lehessen elégíteni diagnosztikában, sebészeti ellátásban, hotelszolgáltatásban és más olyan, a kor színvonalának megfelelő követelményekben, amelyeket látnak, tapasztalnak fi lmekben, illetve utazásaik kapcsán. A mai magyar egészségüggyel szemben jogosan megfogalmazódnak ezek az igények. Ezeket az igényeket ma sehol a világon maradéktalanul nem tudják kielégíteni. Itt elhangzott a vitában, hogy nem kérték ki a szakmai szervezet ek véleményét, nem véleményezték ezt a törvénytervezetet, gyorsan, sebtében lett benyújtva, nem volt idő az egyeztetésre. Mindenki tudja, aki az egészségügyben kórházi kapacitásokkal és egyáltalán szakpolitikával foglalkozik, hogy melyik a felesleges kórhá z, melyik a felesleges struktúra, mire nincs szükség, és ha megkérdezik a társadalmat, és a Tárki megkérdezte, akkor elmondják és elmondták, hogy azzal mindenki egyetért, hogy a rendszer igazságtalan, és valamilyen módon a struktúra átalakításra szorul. Ez zel egyetértenek a szakemberek, a szakmai kollégiumok, a Kórházszövetség, gyakorlatilag mindenki egyetért vele. Csak akkor, amikor eljön az a pillanat, hogy most lépni kell, akkor egyszerre mindenkinek nagyon fáj, és egyszerre a másik kórházra mutogat,
