Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BALOGH JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GEGESY FERENC (SZDSZ):
2852 És higgye el, hogy “a katasztrófák elleni védekezés irányításáért felelős miniszter” megnevezés egy ilyen jogszabályban kifejezetten helyes, mert lehetséges, hogy egy másik kormány vagy akár a mostani kormány egy későbbi időszakában szeretne módosítani a napi feladatkiosztáson, és egyszerűbb így jelölni, mintsem rögvest megjelölni egy minisztert vagy egy tárcát, hiszen közös felelősségünk, hogy úgy alakíthassuk a ko rmányzat belső működési mechanizmusát, hogy egyébként az a végső célt szolgálja, azaz a feladatok ellátását, ne pedig arról szóljon a vita, hogy most egy ilyen törvényhez kapunke kétharmados módosítási felhatalmazást vagy sem. Még egyszer kérem önöket arr a, hogy a frakción belül gondolják végig, mert akadályoznák ezzel a reformokat, ha ez a törvény az önök nem szavazata miatt nem menne át a parlamenten. Köszönöm szépen mindenesetre a mostani vitát, és gondolom, folytatjuk még bizottságokban is, a plenáris ülésen is. ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy kíváne még esetleg valaki szólni. (Jelzésre:) Balogh József képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra. BALOGH JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Az elhangzott ellenvéleményhez azért nekem is lenn e hozzászólásom. Ha abból indulunk ki, hogy a minisztériumok szervezetének kialakítása gyakorlatilag kormányhatáskör - természetesen parlamenti jóváhagyással , akkor a középszintű, tehát területi szervek irányításával kapcsolatos szervezetmódosítási szánd ékok több esetben tagadhatatlanul kétharmados törvényekbe ütköznek. Nem feltétlenül logikus rendszer ez, éppen ezért én is azt mondom, hogy jó lenne, ha a Fidesz által képviselt álláspontot felülvizsgálnák, mert végső soron technikai jellegű módosításáról van szó. Szóval azt azért tudomásul kell venni, hogy a harmadik évezred elején a területi léptékek mások, mint amilyenek a XX. meg a XIX. században voltak, nem beszélve egészen az évezredekig való időpontig visszamenve. Tehát ha itt régiókban gondolkodik a kormány - és helyesen , nem a saját feje után megy, hanem az európai gyakorlatot kívánja átvenni, akkor egy ilyen természetű, technikainak minősíthető módosítás ellen, ami jelen esetben kétharmados törvénybe ütközne, nem egészen értem, hogy a kötözködése n kívül milyen szakmai indokok vannak, mert ami itt elhangzott, őszintén megmondom, számomra egyáltalán nem voltak meggyőzőek, annál inkább nem, mivel az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban mint fő bizottságban a témában semmiféle észrevétel, ellenszavazat ebben az ügyben nem volt. Feltételezem, hogy ott is hozzáértő ellenzéki képviselőtársaink vannak, ők is meggondolták, megfontolták, hogyan szavaznak és döntenek. Én ennek a figyelembevételét ajánlom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Gegesy Ferenc képviselő úr kért szót kétperces időkeretben. (A jegyzői székben Nyakó Istvánt Török Zsolt váltja fel.) DR. GEGESY FERENC (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A törvényt végigolvasva, illetve a bizottsági vitáról értesülve úgy gondoltam, hogy ehhez én igazából nem kívánok hozzászólni, hiszen annyira egyértelmű. A javaslat arról szól, hogy egy szervezetnek a működését rugalmasabbá lehessen tenni, illetve ennek - ami más oldalról ugyanúgy fontos - nincsenek anyagi vagy létszámvonzatai. De miután ténylegesen vita alakult ki, jelzem, hogy az SZDSZ nevében a törvénymódosítást támogatjuk. Ami vitapontként felmerült, tehát a regionalizmussal kapcsolatban: én is úgy gondolom, hogy a regionális szinten kellene gondo lkozni, de miután az egy nagyonnagyon vaskos falat, és nagy viták zajlanak vagy zajlottak eddig a megvalósítás módját illetően, bármennyire is szeretném vagy szeretnénk, nem lehet olyan gyorsan túljutni ezen. Úgy gondolom, hogy ehhez a