Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 27 (38. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
2677 Európában felhalmozott ilyenolyan fajta konfliktusok fő oka, hog y az Unió elmúlt időszakában a szükségesnél, lehetségesnél, menedzselhetőnél sokkal gyorsabb bővítési politikát valósított meg, és akár az alkotmányozási folyamat nehézségeit, akár a versenyképességre vonatkozó lisszaboni folyamat nehézségeit vesszük elő, sokan azt mondják, hogy mindez azért van, mert túl gyorsan bővült az Európai Unió; lassuljon hát le, álljunk meg. Nem akarom eltitkolni, hogy talán politikusi körben is érzékelhető tartózkodás akár még a horvát csatlakozással kapcsolatban is. Márpedig, ha valami, akkor Horvátország csatlakozása lesz az a lakmuszpapír, hogy az Európai Unió komolyan gondolja, hogy van még dolga a NyugatBalkánon, vagy inkább ürügyet keres ahhoz, hogy késleltesse a csatlakozást. Ürügyet természetesen lehet találni ebben a régi óban, nem keveset, ha valaki akar. De teljesen világos, hogy két út van ebben a régióban. Van a bezárkózó nemzeti radikalizmusok útja. Láttuk, hogy ez mit okozott, láttuk, hogy mennyi szenvedést hozott. És van az Európával való nyitott, demokratikus együtt működés, a nyitott szociális piacgazdaság építésének az útja. Ez reformok sokaságát követeli. Azt tapasztalom a régióban, hogy az ott is nagyon nehezen menő reformokhoz sokszor éppen az ad erőt, hogy az európai csatlakozás perspektívája azokat is meggyőzi, azokat is ösztökéli a reformok támogatására, akik leginkább húzódoznának. Ha azt fogják tapasztalni itt sokan, hogy nagyon messze az uniós csatlakozás, vagy akár a semmibe vesző ködbe burkolódzik, akkor mi fog történni ezzel a régióval? Magyarországnak mi lesz ebben az ügyben az álláspontja? Bátor kezdeményezőe vagy követőe? Vagy elkezdünk kalkulálni, hogy ha bizony ők csatlakoznak, akkor lehet, hogy nekünk egy vagy két euróval kevesebb fog jutni a közös kasszából. Ezt egy egyszerű piaci alkunak, a közös koncon való marakodásnak fogjuke tekinteni? Vagy távlatos nemzetpolitika részeként azt mondjuk, hogy muszáj befektetni a térség biztonságába; és tudják, éppen azt a reményt hoztam haza, hogy nyugodtabb lehet ez a régió. (13.10) Na most, mi ezt igazából soha nem vitattuk ki magunk között - mondom ezt itt el őszintén. Magyarországon az Európai Unió bővítési politikája legfeljebb Románia csatlakozásával, nem kis részben az ott élő magyarságra is vonatkoztatva volt fontos, jelentős k özéleti kérdés. De ezen túlmenően a magyar közéletben, de még a magyar politika belső világában is alig tapasztalható aktív közös gondolkodás és munka, hogy merre tovább, mi fog itt történni. De ki fogja ezt megcsinálni? Kik azok az európai polgárok, és ki k azok az európai politikusok, akik azt mondják, hogy hát nem lehet otthagyni ezt a térséget, hogy ebben nekünk felelősségünk van, hogy ez nem egyszerűen arról szól, kérem szépen, hogy befolyásos európai országok politikusai itt a fejünk fölött majd osztan ak és szoroznak? Hozzáteszem, ez nem egyszerűen csak politikusokról szól. Az európai közvélemény jelentős része, bizonyos országokban túlnyomó része, kifejezetten tartózkodóan viselkedik. Mondjuk azt, hogy ez rájuk tartozik? Mondjuk azt, hogy minket ez nem érdekel? Mondjuk azt, hogy mi ebbe nem akarunk befektetni? Én azt hiszem, hogy nem kellene. Azt gondolom, hogy ha van történelmi magyar felelősség itt, ebben a régióban, akkor az részben ahhoz is kapcsolódik, hogy Magyarország kezdeményező, támogató szere pet vállale a NyugatBalkán országainak csatlakozása előtt álló akadályok lebontásában annak érdekében, hogy meggyőzzünk politikusokat, meggyőzzük az európai közvélemény tartózkodó részét, hogy szükségünk van erre a régióra. A régiónak szüksége van Európá ra, és fordítva; hogy bátorítjuk azokat a politikusokat, európai gondolkodókat, reformelkötelezettségű kormányokat, akik tenni akarják a dolgukat. Na most, ez nem fog menni csak a kormány oldaláról támogatva, mondom önöknek. Sőt, azt tudom mondani, hogy ha ebben a fontos kérdésben kormány és ellenzék szót fog érteni, még az sem lesz elegendő. Ha szükséges, ennél tovább kell menni. Közösen kellene abban szerepet vállalni, hogy szövetségeseket találjunk még ehhez a politikához; szövetségeseket a régióban, és itt nemcsak a visegrádi négyek együttműködésére, vagy a V4 plusz 2 együttműködésre gondolok, de szövetségesekre az egész Európai Unióban. Ha ezek az országok támogatók, szövetségesek és
