Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2498 szabad ezt a szót mondanom - réteget, amelyik nem tud nyugdíjjogosultságot szerezni, hisz aki az eddig eltöltött időszakban szerzett, mondjuk, 5 évet, és még 15 évig tud őstermelő lenni úgy, hogy a nyugdíjkorhatá rt elérje, tehát elérje a 20 évet, az nyugdíjat fog kapni. És ha a minimálnyugdíjat nézem, akkor egy 5 milliós árbevételnél havi 8 ezer forintért szerez a mostani állás szerint minimum 23 ezer forintos nyugdíjat. Nem beszélve arról, én azt hiszem, hogy iga zságosnak kell tartsa mind a kormánypárt, mind az ellenzék azt a tézist, hogy valóban nem lehet, ha nem is igaz a 13 millió, de 11 millió betegbiztosítási kártya sem lehet kinn ebben az országban, hisz 10 millióan sem vagyunk. (22.40) Azt hiszem, amikor kö zösen vállaljuk, és közösen kell megtegyük, hogy mindannyian fizessünk azért, ha kapunk egy egészségügyi ellátást, ezért az összegért, ezért az 5 százalékért, az árbevétel 20 százalékának az 5 százalékáért ha valaki kap egy egészségügyi ellátást, én azt hi szem, ez rendkívül kedvező, rendkívül olcsó. És én szeretném előrebocsátani, hogy ahogy január után februárban, márciusban kiderül az, hogy ha véletlen valaki nem fizetett, bekerül a kórházba, és ténylegesen egy komolyabb műtétet végrehajtanak rajta, ha ni ncs meg ez az egészségbiztosítási befizetése, akkor bizony, amit mondott az ellenzék, a 300 vagy az 500 ezres számlát bizony megkapja a kórházból, és vagy a földjére, vagy a házára ráterhelik. Ezzel szemben lesz egy olyan lehetősége az ellátatlan őstermelő nek, még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy igen, lesz egészségbiztosítása és lesz nyugdíjéve, amivel egy nyugodtabb időskort tölthet el. A bizottság általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖ K (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak. FONT SÁNDOR , a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék nem támogatta ezt a törvénycsomagot, amelyben egyébként első kifogásunk az volt, hogy mindössze egy 24 órás munkanap állt rendelkezésre azoknak, akik éberen figyelték az internetes portálokat, hogy ezt a húsz paragrafusból áll ó törvénytervezetet elolvassák. Az adótörvények szinte minden pontját érinti a törvénytervezet, sőt azt a képtelenséget is elkövetik, hogy az ugyanazon pillanatban megnyitott másik törvény, a költségvetést, a jövő évi költségvetést megalapozó egyéb adótörv ények területén látható törvényben ugyancsak nyitva van például a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló törvény, tehát egyszerre két törvénytervezetben egy harmadik törvény együttesen van nyitva. Nos, aki ezt figyelni tud ja és le tudja kezelni, az valószínű, hogy nem mi vagyunk, és nem a mi szakértőink - az országgyűlési képviselőkre gondolok , hanem annak a néhány minisztériumnak az a több száz alkalmazottja, akik esetlegesen együttesen össze tudják most rakni, hogy mi i s folyik most törvénykezés címszó alatt a Magyar Országgyűlésben. Ez törvénygyártás, ezt törvénykezésnek nem lehet nevezni. De hogy megerősítsem gondolataimat, a kormány képviselője, aki ezen a vitán is jelen volt, sajnálatos módon a bizottságunk szakmai k érdéseire nem tudott válaszolni. Kénytelen voltam elnökként tízperces szünetet elrendelni, amíg tisztázták, hogy vajon az a törvényi előterjesztés, amit a pénzügyminiszter úr előadott, annak egyes szakaszai, amit mint mezőgazdasági bizottság, érthető módon a mezőgazdaság területére és ezen belül is az őstermelőkre szerettünk volna részletesen megismerni, az előadó nem tudott válaszolni, majd a negyedórás várakozás után jött egy olyan újabb előadó, aki összerakta a két törvényből azt a harmadikat, amiről egy ébként éppen vitatkoztunk. Na, ez folyik ma a Magyar Országgyűlésben.