Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. IVÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2372 Ezért a Magyar Szocialista Párt nevében ezt támogatjuk, és nagyon kérem a tisztelt képviselőtársaimat, tegyék félre kicsinyes, napi politikai érdekeiket, és próbáljanak meg már vé gre az ország hosszú távú érdekeit is figyelembe véve gondolkodni. Lássanak már kicsit tovább az orruknál! Ha úgy látnak, akkor - meggyőződésem szerint - az önök számára is elfogadható ez a javaslat, hiszen a munkavállalók érdekeit nem sérti, a munkáltatók terheit 2007ben még nem növeli, és utána is csak nagyon mérsékelten növeli. Tehát esély van arra, hogy a munkáltatók beruházásokkal és a munkahelyi feltételek javításával csökkenteni tudják ezt a terhet. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy a vezérszónoklatot két képviselő ismerteti majd. Elsőként megadom a szót Iván László képviselő úrnak. DR. IVÁN LÁSZLÓ , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Bár új fiú vagyok ebben a parlamentben, megtaláltam a helyemet, és itt is maradtam. Azt hiszem, amikor arról beszélünk, hogy a kormány előterjesztésében és a bizottságok eddigi munkássága során megvitatásra került ezen törvénymódosítási javaslat célja az, hogy ne közteher legyen, hogy ösztönözzön, hogy ne legyen olyan és annyi az egészségkárosodás azokon a munkahelyeken, amelyekről tudjuk, hogy sajnos vannak, azzal, hogy az egészség a legfőbb érték, természetesen n agyon is egyetérthetünk, hiszen alapvető cél, normális emberi, szakmai és mindenféle szempontból elfogadható törekvés. Talán az az utolsó megjegyzés, amelyet Filló Pál képviselőtársam mondott, hogy tegyük félre a kicsinyes politikai érdekeinket, azt hiszem , költői túlzás, és talán nincs is tartalma, de gondolom, ezt meg lehet engedni. Ez nem fog bennünket megbántani, viszont az a véleményem, hogy felesleges. Egy biztos: hogy ne közteher legyen, az nemes cél, de az államnak alapvetően - alkotmányosan - közte herként kell viselnie számos olyan feladatot, és számos olyan feladatból nem szállhat ki közvetlenül és azonnal, amíg ezek megfelelő - ahogy említettem - modellezett, előkészítő munkássága nem történt meg. A másik, hogy ösztönözzön. Kiderül, hogy nem tudju k belátni - tényleg nem lehet belátni , miért fog ez ösztönözni. Az ösztönzés szép törekvés, szeretnénk. De nem fog menni! Ezzel a felállással, ebből a kiindulási pontból azért, hogy mi azt mondjuk a társadalomnak, a munkáltatóknak, az embereknek, hogy ké rem, nagyon jó lesz majd, higgyék el nekünk, nem fog menni. Ez így nem megy! Szükséges ennek a megfelelő konkrét, koncepcionális kibontása, ennek a módszertana a napi ember számára elérhetően, érthetően, megérthetően, alkalmazhatóan kell hogy megjelenjen. Ez nem történt meg; tehát nem ösztönöz. Az ösztönzés helyett inkább ellenösztönöz, és azt fogja mondani, amit képviselőtársaim is elmondtak, hogy bizony elkerülővé teszi a munkáltatót és szenvedővé - és marad szenvedőként - a rászoruló embert, vagyis a mun kavállalót. Hogy ne legyen olyan és annyi egészségkárosodás; kérem, ezzel lényegében nem oldottuk meg. A meglévő munkahelyek egészségkárosító hatása számos vonatkozásban súlyos problémákat jelent, és erre utalóan csak a foglalkozásegészségügyre hárítja a feladatot, de nem oldja meg, még csak megközelítően sem. Hiszen ezek az emberek általában az áthajlás korában vannak. Az áthajlás korában lévő emberek következő életszakaszát pedig mélységes aggodalommal nézzük, hogy hogyan fogja ez károsítani - tehát ez n em oldja meg. A másik pedig az, hogy az egészség a legfőbb érték; világos, régi, jól ismert, sok évtizedes mondás. Azonban a legfőbb értékhez - különösen mint közértékhez - az államnak változatlanul addig hozzá kell járulni, és ennek a mentése alapvető áll ami feladat is kell hogy legyen, ameddig nem dolgozzuk ki azokat a lehetőségeket, hogy a meglévő deficitgazdaság, a hátrányok, a felhalmozódott, súlyosan kumulálódott problémák valamilyen koncepcionális megoldásának a programját nem
