Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 10 (20. szám) - Professzor Valeriy Dimitrov, a bolgár állami számvevőszék elnökének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
234 vitatkozik, és ezek azok a tételek, amelyekre nekünk valóban figyelemmel kell lennünk, mármint arra, hogy mit állít az Állami Számvevő szék, mit állít az alkotmányosan létrehozott szervezet ennek a költségvetésnek a teljesítéséről. És megállapításaival, valamint azokkal a javaslatokkal, amelyek arra irányulnak, hogy javítsák a későbbi költségvetések tervezését és a zárszámadások elvégzésé t, úgy gondolom, az Állami Számvevőszék megállapításaival egyet kell értenünk, ez az, ami valóban hitelesíti ezeket az adatokat. Szeretnék néhány gondolatban még az önkormányzatokról szólni, azokról az önkormányzatokról, amelyek 2005ben természetszerűen n agyon nehéz helyzetben végezték a dolgukat, de néhány adat mégis arra utal, hogy az önkormányzati szféra, az önkormányzati világ lehetőségei azért mégsem voltak olyan korlátozottak. Nemcsak az, hogy összességében 9 százalékkal több jutott az önkormányzatok nak, hanem az az adat, amely a helyi adókról szól, és úgy jelenik meg, hogy 8,4 százalékkal növekedtek, ennyivel adtak többet az önkormányzatoknak. Ez két dologra utalhat: egyrészt arra, hogy az erre alkalmas településeken a helyi adózók valójában fejlődte k, a gazdaság működött, többet tudtak befizetni az önkormányzati közösbe is, másrészt utal arra, hogy az önkormányzatok gyakorta teremtették meg saját forrásaikkal és persze hitellel is a helyi gazdasági működés alapjait, és természetesen a 8,4 százalékos iparűzésiadóemelkedés az ebből való profitálást is mutatja; nemkülönben az, amely megállapítás arra utal, hogy az önkormányzatok folyó bevételeik egy részét fejlesztésekre fordították. Szeretnék szólni arról a 68 milliárdnyi állami fejlesztési támogatásró l, amit az önkormányzati világ megkapott, kiegészítve természetesen a saját forrásaival, hiszen - nem lebecsülendően - nemcsak a vagyonuk nőtt meg ezzel, hanem az a lehetőség is, amely a helyben foglalkoztatást, munkahelyet és természetesen a helyi élet mi nőségének a változását is jelentette. Végül, zárásként szeretnék szólni arról, hogy a többek által emlegetett államháztartási tartalékképzés vajon a következőkben szükségese vagy sem. Mindazok véleményével azonosulok, és mindazok véleményét támogatnám, ak ik azt mondják, hogy a következőkben ezt - egyetértve a kormány már előzetes szándékával - nem kellene az önkormányzati szférában alkalmazni. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Kívánok a zárszámadási törvényről mindannyiunknak tárgyszerű vitát a következőkben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre kért szót Babák Mihály képviselő úr. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló hoz szeretnék szólni, mégpedig azért, mert tárgyszerű vitát kért utolsó mondataiban. Kedves képviselő úr, úgy gondolom, tárgyszerű vitát tárgyszerű törvényjavaslatról és tárgyszerű gazdálkodásról lehet folytatni, és ma nem ez van napirenden. Tisztelt képvi selőtársam megvádolt azzal, hogy az ellenzék bekeveri a napi politikát a parlament zárszámadási vitájába. Kedves képviselőtársam, nem mi mondtuk az elmúlt évek, az elmúlt év gazdálkodásáról, hogy könyvelési trükköket alkalmaztak, és nem mondtak igazat. Az önök miniszterelnöke mondott ilyen szavakat, és nyilvánvaló, hogy ilyenkor hinnünk kell az ő szavainak. Kétségekkel tudjuk csak tárgyalni ma itt a zárszámadási törvényt, hisz 2005öt illetően, tisztelt képviselőtársam, nem az ellenzék ígéreteiről szól ez a törvényjavaslat, hanem az önök kormányzásának a pénzügyi gazdálkodásáról. És az a gondom ezzel, hogy tényleg átláthatatlan. Azt mondta, hogy mi teljesült. Tisztelt képviselőtársam, semmi sem teljesült a költségvetési törvény javaslatai, számai szerint, se m a bevételek, sem a kiadások. Ezt nem mi mondjuk, hanem az Állami Számvevőszék. És én úgy gondolom, hogy le kellene tenni már az igazat, nemcsak szóban, hanem a törvényjavaslatban is. Átlátható, hiteles törvényjavaslatot kellene az elmúlt évek gazdálkodás áról letenni, és ezt önök még a mai napig mellőzik.