Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 10 (20. szám) - Professzor Valeriy Dimitrov, a bolgár állami számvevőszék elnökének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
232 468 milliárdra emelkedett, ami azt jelenti, hogy négy év alatt 16szorosára növekedett az alapok hiánya, ami ennek a kormánynak megbocsáthatatlan hibája. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Az EUs pénzügyi alapokról néhány mondat. Az Európai Unióval a pénzügyi kapcsolatok 2005ben a tervezettnél jobban alakultak, a költségvetésben megjelenő EUforrások 10 százalékkal haladták meg a tervezettet, a befizetések pedig 11 százalékkal alacsonyabbak voltak a tervezettnél. Ezeket a kapcsolatokat a zárszámadás II. kötetének 743. oldalán látható táblázat igen pontosan mutatja be. Általában azt lehet mondani, hogy a k ülönféle lehetőségek, alapok, a SAPARD, a PHAREprogram kihasználtsága jó volt, sőt javult. Összességében az EUtámogatások és visszatérítések szaldója Magyarország szempontjából pozitív, ugyanakkor 2005ben rosszul működtek azok az információs rendszerek , amelyek az európai uniós források felhasználásához kapcsolódtak. Nem működött teljeskörűen az EMIR, nem volt megfelelő az OTMR, az Országos Támogatási Monitoring Rendszerrel kapcsolatos adatáramlási rendszer. A két rendszer eltérő adatokat is tartalmazot t, és kézi feldolgozási lépéseket is be kellett iktatni. A lassú adminisztráció és a rossz informatikai háttér a pályázatok elbírálását lassította, ezek átlagos feldolgozási ideje öt hónap volt, de ehhez még hozzájárult további négy hónap, ennyi volt szüks éges ahhoz, hogy az irányító hatóságok a szükséges döntéseket meghozzák. Ez a kilenc hónap egyszerűen elfogadhatatlan. Külön probléma a hazai hozzájárulás nem szerepeltetése külön soron, illetve törvényi soron a tavalyi költségvetésben, ez számos fizetési problémát idézett elő és okozott. A pályázatokról néhány mondat. A költségvetést 2005ben elsősorban az jellemezte, hogy a pályázatokról szóló kifizetéseket elhúzta az önkormányzatok esetében, vagy a szükséges kormányrendeletek nem születtek meg időben, va gy egyáltalán nem születtek meg. Mindezek általában kétségbeesett küzdelmet jelentettek, kormányzati törekvéseket arra, hogy a 2005. évi költségvetés valami elfogadható formában teljesüljön. A leghatékonyabb intézkedések ebben a körben az idegenforgalmi an alógiára last minute tételeknek nevezhető intézkedések voltak, amelyek úgy december körül történtek meg. Befejezésül, hiszen jár le az idő, a zárszámadás a szokásos hiányosságokat is tartalmazza. Nehéz feldolgozni, mert a zárszámadás rendszerét nem sikerül t sztenderdizálni, és szerkezetében az eredeti költségvetéshez sem illeszthető. Továbbra is hiányzik belőle a vagyonkimutatás, ami különösen a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál jelent komoly hiányosságot, a KVI bizonyos tételeket egyszerűen nem hajlandó fig yelembe venni. A maradványkérdés továbbra is komoly feszültségeket okoz a költségvetésben, ezt a tavalyi nagyságrendben kell fenntartani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az elhangzottak figyelembevételével a Magyar Demokrata F órum, miután úgy látja, hogy nincs változás, és 2002 óta a költségvetési szemlélet ugyanolyan, amilyen volt, és hibás, ezt a zárszámadási törvénytervezetet nem tudja elfogadni, és a parlament kormányzati többségének is azt javasolja, hogy amennyiben tényle g változtatni akar, akkor szigorúan rója meg a kormányt, és ne fogadja el. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Hozzájuk kíván csatlakozni két percben Gyenesei Istv án független képviselő. Öné a szó. (Dr. Gyenesei István: Elnézést, elnök úr, téves.) Téves volt, nem kíván csatlakozni. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Tukacs István képviselő úrnak, MSZP. T UKACS ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő és mindenki által tisztának tartott, tehát csak és kizárólag a zárszámadással foglalkozó javaslatnak a vitáját látszólag mindenki úgy vezette fel, hogy egyetért annak fő céljáb an. Egyetért abban, hogy ennek a zárszámadásnak, illetve a