Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
2277 alkalmatlan tárgyalásra és elfogadásra, a Kereszténydemokrata Néppárt már csak ebből az okból sem fogja ezt a törvényjavaslatot támogatni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) (22.50) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre megadom a szót Répássy Róbert képviselő ú rnak. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Ház! Csak egy rövid megjegyzéssel akarok csatlakozni Salamon Lászlóhoz, mert alapvetően ő egy eljárásjogi kifogást vetett ennek a törvényjavaslatnak a szemére, illetve a benyújtás módja tekinteté ben fogalmazott meg ilyen kritikákat. Ha megnézzük azt az ütemezést - azért mégiscsak elgondolkodtató , hogy az első Gyurcsánykormány és a második Gyurcsánykormány is hogyan nyújtja be a törvényjavaslatait, akkor látható, hogy általában az ülésszakok el ső felében nem csinál semmit a Gyurcsánykormány, egészen pontosan azt csinálja, hogy a miniszterelnök itt minden hétfő délután egy színpadot kreál a parlamentből, és díszletként itt ülünk, már aki itt ül, és hallgatja az ő felszólalásait, majd utána, amik or törvényhozói munkát kellene végezni, a kormány ilyen harmincasnegyvenes dömpingben nyújtja be a törvényjavaslatokat. Most nézzék meg például, hogy a mai napirenden vagy a holnapi napirenden hány törvényjavaslat szerepel, és nézzék meg, hogy milyen hord erejű kérdésekről van szó. Ennek két oka lehet. Az egyik oka egy hihetetlen trehányság, vagy olyan fejetlenség és kormányzati semmittevés magyarázza ezt, hogy nem csinálnak semmit két hónapig, utána pedig ráöntik a parlamentre a törvényjavaslatot - ez az e gyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy egy tudatos törvényhozási taktikáról van szó, arról van szó, hogy például a költségvetésben rejlő megszorító intézkedésekről még kevesebbet beszéljen a politika és a közélet, minél kevesebb hang hallatszódjon a me gszorító intézkedésekről, ezért különböző kisebbnagyobb fajsúlyú törvényekkel próbálják elfedni a megszorító intézkedések hatását. De egy a lényeg, mindegy, hogy most milyen okból önti ránk a kormány ezeket a törvényjavaslatokat, az a lényeg, ahogy a Sala mon László fogalmazott: érdemben ilyen horderejű törvényjavaslatokat nem tud a parlament kitárgyalni, és ha az Országgyűlés kormánypárti képviselői sem állnak ennek ellent, akkor bizony valóban egy törvénygyárrá fog silányodni a parlament, ha már most nem az. Nem tudom, hogy esetleg nem a jövőbe, hanem a múltba kelle helyeznem ezt a törvénygyár kifejezést, de a lényeg az, hogy ebben a tárgyalási menetben egyszerűen nem kezelhetőek, nem tárgyalhatóak ezek a törvények. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KD NP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Most ismét Font Sándor képviselő úré a szó. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott hagytam abba, hogy az FVMből 2004ben kikerült az MVH, ezzel gyakorlatilag az operatív rendszert vitték ki, most pedig 2007 januárjától kiviszik a szakigazgatási rendszert országos mezőgazdasági szakigazgatási hivatal néven. De itt a folyamat még állt meg, merthogy információim szerint 2007 júniusában a teljes földhivatali rendszer csatlakoz ik az országos mezőgazdasági szakigazgatási hivatalhoz - erről már azért a hétköznapi embernek is van fogalma, hogy mi az, hogy földhivatal , és utána jön a nagy falat, 2008, amikor az MVHt beintegrálják az országos mezőgazdasági szakigazgatási hivatalba . Na, most akkor hova is jutottunk? Létrehozták az új FVMet, minden most már benne van, kivéve a miniszterét és a politikai apparátusát, de ez az új FVM nem tartozik a parlament felügyelete alá, merthogy egy szakigazgatási hivatalba kivittek most már mind ent az FVMből, ami létezett.